Lapszemle

Szalonkák határok nélkül

Egy novemberi este óvatosan autóztam a gyepes dombtetőn. Egyszer csak egy madár üldögélt előttem a keréknyomban. Ahogy alapgázzal lassan közeledtem feléje, elkezdett gyalogolni, egyre gyorsabban, majd fölrebbent. Akkor a reflektor fénykévéjében megláttam hosszú csőrét. Hiszen ez egy erdei szalonka! Nohát, nem is gondoltam volna, hogy találkozunk! Mennyit járok utánatok az egész országban, hogy lábatokra gyűrűt tegyek és megismerjem, merre jártok!

Azóta egész Európában nagyon sokfelé megfordultam, ahol a szalonkák eltöltenek pár hetet vagy hónapot. Mondhatom, csak a legjobb, az emberek számára is kellemes élőhelyeket választják: Normandia, Pireneusok, Appeninek, Szicília, Tunisz, Algéria! Hűvös, nedves időben május-június hónapban születnek a kis csibék valahol Európában, Oroszország Urálon inneni és túli területein. Egy csibének általában 2-3 testvére van. Hihetetlen jó rejtőzködő színüknek köszönhetően észrevétlenül bújnak meg a nyírfaerdők és a nyári legelők határának növényzetében. Olyanok, mint egy kis sárga virág. A ragadozók is nehezen találják meg a csibéket. Ha veszélybe kerülnek, az anyjuk röpképtelennek tetteti magát és elcsalja a csibék mellől a rókát vagy más szőrmés ragadozót. A csibék gyorsan nőnek, testükkel együtt nő a csőrük, és felnőtt korukra eléri a 70-80 mm-t. Ezzel a csodálatos testrésszel vidáman megtalálják a földi gilisztákat, napi 200-at is elfogyasztanak! A 30 napos, már anyányi méretű csibe tollruhája kezd kialakulni.

A fiatal szalonka az első hidegek megérkezése előtt megkezdi 2000-6000 kilométeres útját a telelő helyekig. Éjjel repül, akár 250 kilométert is egyhuzamban. Nappal pihen és a repülés közben leadott zsírját halmozza fel kövér gilisztákból. A hazai kukoricásokban azonban szegényebb táplálékkal is beéri. Az enyhe ősz marasztalja az erdei szalonkát és csak a talaj menti fagyok megérkezésekor vonul az Adriai-tenger partjára. A hideg elől Olasz-, majd Francia-, Spanyolországba, vagy Észak-Afrikába húzódik, ott várja a tavasz közeledtét.

A Skandináv-félsziget szalonkáinak egy része Nagy-Británniába vonul, mások hazánkat átrepülve jut a Balkán-félsziget déli részére, Görögországba vagy a kis-ázsiai partvidékre. Az Európai Unióban a tél folyamán mindenfelé kutyával vadásszák, de a négy csibéjének hála, a faj elég jól viseli a veszélyeket.

Amikor az időjárás felmelegszik, a táplálék megfogyatkozik. Indulni kell vissza a szülőföldre, hogy az új szaporulatot felneveljék. Hazánkban ilyenkor találkozhatunk velük, de nem tudjuk, mikor és merre járnak. Korán és sokszor kell felkelnie annak, aki a tavaszi húzáson szalonkát akar látni, mert kiszámíthatatlanok! Ez adja a szalonkázás utolérhetetlen élményét. Ennél csak a gyűrűzése nehezebb, mert az erdei szalonka nyílt területen is előfordul! Ott lehet élve hálót borítani rá. A tavaszi vonulás a szalonkák 35-50 napos helyváltoztatását jelenti, ennyi idő kell, no meg jó szél a hazaérkezéshez.

A szalonkát szeretni kell, nem csupán a húsáért, ami kitűnő csemege, de csodás alkalmazkodó képességéért, rejtőzködéséért. Rendszeres megfigyelése sok érdekes és hasznos tapasztalattal gazdagítja a természet kedvelőit.

A szerző és Kalotás Zsolt felvételei