Lapszemle

Feltárulnak a rajzolatok

Nagy András örkényi erdész 1978-ban találkozott Verebes Sándor faesztergályossal Lajosmizsén. Nála ízlelte meg e munka örömét, s ezzel egy életre szóló nagy kaland részese lett: a fa rejtett rajzolatának felfedezése, feltárása immár hosszú évtizedek óta sok izgalmas percet, örömöt okoz számára.

Noha mindkét nagyapja ezermester volt, ő egészen húszéves koráig nemigen barkácsolt. A lajosmizsei élmény hatására viszont igyekezett különböző szakmákban tapasztalatot szerezni. A természet mindig is vonzott a, de a fa megmunkálása nyugtatt a igazán meg. Különösen izgalmasak voltak számára azok a percek, amikor a gép segítségével igen rövid idő alatt egyedi alkotások születt ek az alaktalan fadarabokból. Így nem csoda, hogy kitartott az esztergánál. A szakkönyvek és a világháló segítségével idővel megtanulta azokat a fogásokat is, amelyeknek alkalmazásával ma már világszínvonalon műveli ezt a ritka kézműves mesterséget. Legtöbbször a fa belső rajzolatának feltárása hajtja, vajon hogyan változik az anyag szerkezete a fabetegségek, az elhajlások miatt – leginkább az absztrakt rajzolatok szépsége nyűgözi le.

Kalandozás a trópusi fák világában

Kezdetben a család nőtagjainak készített karácsonyra, születésnapra kisebb ajándéktárgyakat: tálakat, kelyheket, vázákat, míg a férfiakat leginkább úgynevezett részeg poharakkal lepte meg. Ez utóbbi talpas poharak különlegessége, hogy száruk igencsak „dülöngél”, mégis biztosan állnak. Általában mindig a legutolsó alkotás számára a legkedvesebb, ami most éppen egy kártyatároló: nyolc darabból áll, öt különböző fából készült, s igen hosszú időn át tervezgette, hogyan is készítse el. Mivel igyekszik különleges alapanyagokat felhasználni, nemegyszer előfordult már, hogy megtréfálta a természet. Egy alkalommal esztergálás közben vette észre, hogy az egyik villás fában, amiből fali plakettet készült alkotni, két feketedió volt beágyazódva. A mintegy 20 évvel korábban a villák közé szorult két diót a fatest szépen körbenőtte. Ezeket Andrásnak olyan szépen sikerült körbeesztergálnia, hogy a plakett ékévé váltak.

A feketedió mellett feketenyár vagy más néven topolya, zöld juhar, koronaakác, olajfa és akác fáját használja a kézműves mester. Ám időről időre elkalandozik a trópusi fák egzotikus szín- és anyagvilágába is: ibolyafa, zebrano és padouk is került esztergapadjára. Egy darab Francia Guyanából származó ibolyafára tudott szert tenni, különlegessége ibolyakék színe s keménysége miatti kiváló megmunkálhatósága. A zebrano csíkos mintázata miatt igazán izgalmas, míg a padouk leginkább pirosas árnyalatú fatestével dobogtatja meg a faesztergályos szívét.

Mégis a hazai az igazi

Bár a külhoni fák megmunkálása nagy élményt nyújt, Nagy András mégis a hazai fajokat kedveli a legjobban. Különösen azokat, amelyek jelentősebb számban szűkebb pátriárkájában is megtalálhatók. A topolya a hazai nyárfajok csoportjába tartozik, kedveli a mélyebben fekvő, lapos területeket, s jellegzeteségei a fa törzsén lévő alvórügyek, illetve az azokből előtörő sok-sok hajtás. Puha fáját könnyű megmunkálni, üreges testeket, vázákat ezért leginkább ebből készít, miközben a rendkívül szép rajzolatban gyönyörködik. Bár a zöld juhar erdészeti szempontból nem értékes, a faesztergályos szemében mégis valóságos kincs. Ez a fafaj ugyanis hajlamos álgeszt fejlesztésére, amikor a fa egy része befülled, így a fehér fatest sávokban pirosas színben pompázik. A feketediónál a fatest fekete, barnás, lilás árnyalatot is vehet, s mivel könnyen munkálható, rendkívül szép és igényes tárgyak születnek belőle. Az igazi kedvenc azonban az akác, amely uralkodó állományalkotó fafaj Pusztavacs környékén. Szívós, jól megmunkálható fateste szép sárga, illetve feketéssárga, a termőhelytől függően.

Közös alkotás – nagyobb öröm

Nagy András ma a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete Kelemenke kerületének a vezetője. Míg munka közben az élő fával foglalkozik, szabadidejében sem tud a fától elszakadni. Hajdanán első faesztergája még favázas gép volt, s egy kádármestertől megörökölt régi szerszámokat használt. Később kész esztergapadot vásárolt, jelenleg pedig egy kifejezett en saját igényeihez alakított egyedi gépen dolgozik. Mesterségének legalapvetőbb szerszámai a különféle kések, az úgynevezett holker, más néven ívhúzó, a simító, a szúró és a nagyoló. A munka során gyakorta használja a tolómérőket, a tapintókörzőt, a falvastagság- és mélységmérőt. Ezek mellett persze még sok apró szerszám, kellék megtalálható a takaros műhelyben.

A nyersanyagot beszerzés után hosszú évekig hűvös, szellős helyen szárítja fűrészáruként (pl. gerenda formában) vagy hengeresen (egyszerűen úgy, ahogyan kitermelték). Amikor ihletet érez az alkotásra, kiválasztja a megfelelő alapanyagot, s először szalagfűrésszel hengeres formát alakít ki. Ezzel veszi kezdetét a megmunkálás. Ezután hengerpalástot készít, megjelöli rajta a tárgy méreteit, amelyet ez alapján kidolgoz, végül a majdani használatnak megfelelően kezeli a felületet.

Az örkényi erdész ma már nemcsak otthon alkot, hanem két faesztergályos klubnak is részt vesz az összejövetelein, ahol örömteli, közösségi alkotás is folyik. Nem tartja magát művésznek, inkább olyan iparosnak, aki egy igen sok örömöt adó, de eltűnőben lévő kézműves mesterséget próbál megőrizni s megszerettetni a fiatalokkal, és átadni nekik a hosszú évtizedek alatt felhalmozott tudást.