Lapszemle

Erdei zötyögő Királyréten

A Királyréti erdei vasút idén 120 éves, nem véletlen tehát, hogy a sorozatot éppen vele kezdjük.

A vasutat 1893-ban Francken-Sierstorpff Henrik gróf, a királyréti – akkor szokolyahutai – 4 ezer hektáros erdőbirtok tulajdonosa építt ett e az erdei termékek hatékony és gazdaságos szállítására. Erre a célra a nagyvasúton alkalmazott 1435 milliméter helyett elegendő volt a 600 milliméteres nyomtáv is, amelyen 20-30 km/óra sebességgel vontatt ák a kocsikat a Mária nevű gőzössel. (Korábban a faanyagot a Morgó-patakon úsztatt ák le.) 1924-től a fő részvényes, Hofer Cunó svájci diplomata nagy lelkesedéssel látott neki a lepusztult birtok rendbetételének. Felújított a az addigra elhasználódott pályákat, szárnyvonalakat, siklópályát, majd drótkötélpályát építt etett és létrehozta a mai Királyréti tavat. A Paphegyi javítóműhelyben, kőzúzdában, vasúton és a kőbányákban 300 ember dolgozott, és hét gőzmozdonynyal vontatt ák a 60-70 kővel és erdei termékekkel megrakott vasúti kocsit. Akkor hivatalosan még nem volt személyszállítás, bár a munkásokat biztosan hordták a vasúti kocsik. Miután Hofer Cunó gyilkosság áldozata lett, a virágzó birtok hanyatlásnak indult. Eladták a mozdonyokat, kocsikat, bezárták a kőbányát, zúzdát, szárnyvonalat. Csak a Muki és a Triglav gőzös maradt meg és az 1939-ben épített, 8 személy szállítására alkalmas első motorkocsi, a Trezina.

Az államosítás óta mindig az állami tulajdonú erdőgazdálkodó a kisvasút üzemeltetője. Egy érdekes időszak volt a vasút életében, amikor útt örővasútként járt. Még az állomásneveket is átírták, hiszen papra utaló megállónév nem lehetett! A 760 mm nyomtávolságúra alakított vasút működésének átszervezését és a járműpark rendbetételét az Ipoly Erdő Rt. kezdte meg. Megújult a kismarosi állomásépület, a pálya és a gördülőállomány is, amelyek most már ipartörténeti stílusban megépített kocsiszínben parkolhatnak.

A vasúti személyszállítás egyik turisztikai látványosságává nőtte ki magát Királyrét, ahol Morgó gőzös (fölső képen) jeleníti meg a múltat, a Tóbi motorvonat és az Mk48-as dízelmozdonyok a jelenre utalnak, míg a hamarosan üzembe kerülő, napenergiát hasznosító motorkocsi már a jövőt vetíti előre. Az erdei vasút számos menetrenden kívül szervezett eseménnyel, szolgáltatással – Mikulás-expressz, Betlehemes Kisvonat, Mesevonatozás, Karácsonyvasút, Szellem-kisvasutazás – várja a látogatókat. Az igényes belsejű rendezvénykocsi családi, baráti vagy üzleti rendezvényekre is kibérelhető. A Gördülő Tanösvény az erdei iskolások kedvelt természetismereti oktatási helyszíne, amely gazdag erdőismereti programmal egészül ki. A kisvasút iránt érdeklődőknek ajánljuk a királyréti hajtánypályát. A végállomástól pedig szebbnél szebb túraút indul a Börzsöny nevezetes helyeire.

www.kisvasut-kiralyret.hu

Királyréti Erdei Vasút jellemzői:
• Útvonal: Kismaros – Morgó – Szokolya – Paphegy – Királyrét
• Nyomtáv: 760 mm
• A pálya üzemi hossza: 11 558 m
• Engedélyezett sebesség: 25 km/h
• Legnagyobb emelkedés: 25,9 ezrelék
• Állomások és megállóhelyek száma: 10
• Hidak száma: 5
• Csatlakozási helyek az országos közforgalmú hálózathoz:
– Kismaros (személyforgalom),
– Verőce (teherforgalom)