Úgy gondolta, gyűjteményt állít össze belőlük, s az idők folyamán talán érkezik valaki, aki azt fontosnak tartja és tovább viszi. Az azóta eltelt jó harminc évben mindinkább megszállott ja lett a gyűjtésnek, s legmerészebb kezdeti elképzeléseit is felülmúlva, mára 1600 régi Kárpát-medencei fajta található a pórszombati gyümölcsöskertjében.
Tündérkert-mozgalom
Amikor elkezdtem a gyűjtést, még a régi favágók, a háborút, hadifogságot megjárt, kemény, egyenes tekintetű emberek dolgoztak az erdőkben, akik részei voltak a természetnek”– magyarázta a gyümölcsész erdész, hogy nemcsak a gyümölcsről van itt szó, hanem a hagyományainkról, Göcsej egyedülálló örökségéről. „Egy-egy gyümölcsfa felkutatásával a fajtához tartozó recepteket, történeteket, szokásokat is igyekszem megőrizni”– utalt a Tündérkertmozgalomra, amelynek keretében országosan több mint három tucat közösség gondolkodik hasonlóan saját értékeiről. Különös jelentőségűnek tartja, hogy szerte a Kárpát-medencében az erdészek kezdték el ennek a hagyatéknak a mentését. A Dunántúlon talán nincs is olyan erdőgazdaság, ahol ne foglalkoznának a régi gyümölcsfajtáik megőrzésével. „Nálunk, a Lenti Erdészetnél is van egy szép gyűjtemény, de példaként említhetném a Zsámbékimedencét, ahol a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei éppen most kutatják fel a régi fajtákat”– sorolta.
Legendás fajták
Mindent gyűjt, ami a Kárpát-medence gyümölcsfajtáiból megmaradt, és ennek nyomán régi idők legendái kerülnek elő a feledés homályából. A göcseji Medes és az Erdélyben található Medesér térsége közötti kapcsolat elgondolkodtató, ami nálunk Bakszar körte, az ott Bakbűz, ami itt Sózókörte, az náluk Sóskörte. A gyűjteményben megtalálható a Sárkörte, a krónika 1257-ben említi először.
Pórszombaton virul Bólyai almája; a nagy matematikus úgy végrendelkezett , hogy a sírjára ne virágot, hanem Pónyik almát ültessenek, Erdély ősi almafajtáját. Vagy ott van a Kékalma, amit hosszú ideig keresett Székelyföldön, s Benedek Elek gyümölcsösében lelt meg elsőként. Kiderült, hogy a nagy mesemondó eleink történetein kívül Erdély régi fajtáit is gyűjtött e. Szerepel a gyűjteményben Petőfi körtefája, Vörösmarty dámaalmája, vagy a fűzalma, amiről a fűzfapoéták még az elmúlt évezred első felében azt állították, hogy fűzfába is oltható. Az 1300-as évektől többször szerepel a históriánkban. Később eltűnt, és Orbai találta meg utolsó példányát az Olt folyó árterében. Elültett e kertjében, és elküldte a barátainak. Ezért el kellett menni a Keleti- és Déli-Kárpátok találkozása mellett i Bélafalvára, ahol abban az évben is bőven termett a másfél évszázados matuzsálem az elárvult Orbai-kertben.
Árulkodó elnevezések
Nagy értéket jelentenek a göcseji szotyósodó, pálinkának való körték. Az Eleve érőt követi a Tüskés körte, a Hébér körtéről pedig tudták az eleink – vagy inkább asszonyi furfang volt -, hogy belőle pálinkát nem lehet készíteni, ám ha leesett a fáról, képes volt félig megaszalódni. Kemencében szárítva 2-3 évig is eltartható aszalvány készült belőle. Tüskéskörte, Sózókörte, Aszalókörte… minden fajtának egyedi íze, karaktere van. Több mint száz körtefajtát sikerült a vidéken begyűjteni. Ehhez hasonló érték nincs a világon.
Az almát valamikor nem desszertnek tartott ák, ez volt a táplálék, néha csak ez. Ezért volt nagy jelentősége a hosszan, éréstől érésig, sőt éréstől számított két évig tárolható almafajtáknak. Az ezeréves szelektálás során csodát teremtett a göcseji ember. A Pünkösd királya, a Rozmaring vagy az Újigérő utolsó példányai dacolnak az elmúlással, vagy végleg a feledés homályába vesznek. „Lenyűgöző a fajtákon belüli változatok elnevezése is” – magyarázta Kovács Gyula. Amit mi Batul névvel illetünk, azt inkább Baturnak kellene hívni, mert az 1200-as évekből, a Batur nevű apátságból származik, valahol a Partium és Székelyföld határáról. Csüngő batul, Apró batul, Piros batul, Zöld batul, Telelő batul, Fehér batul, Mosolygó batul, Batulka… Mindegyiknek más, az egyik kiváló ízű, tavasz közepéig eltárolható, míg a másik olyan fanyar, hogy csak az állatoknak adták – miközben minden évben bőven termett –, némelyik ecetnek, a másik pálinkának volt alkalmas, de olyan is akadt, amelyiket egész télen a fán hagytak.
Vállalja az oltást
A szilvával van a legnagyobb gond. A 17-19. századi leírásokból tudjuk, hogy óriási fajtagazdagsággal bírt. Csak töredéke maradt meg. A Boldogasszony szilva kimondott an a göcseji emberé volt, ezzel kezdte a pálinkafőzést. Mára kiveszett a Göcsejből. Kovács Gyula szívbánatára a régi szilvafajtáink lassan a feledés homályába vesznek.
Arra ugyan nem alkalmasak a régi fajták, hogy egyfélét hektárszámra telepítsenek, a családi szükséglet kielégítésére azonban kiválók. Óriási előny, hogy az 1600 fajtából egy sem szorul növényvédelemre. Olyan persze előfordul, hogy az őz kitiporja, kérgét megrágja, a pocok tönkreteszi. A régi ember nem is metszett e ezeket a fajtákat, és a zalai erdész szerint sincs rá szükség. Kovács Gyula évente 400-500 fajtát szaporít. „Ha elküldik az oltóágat, vállalom az oltást, de a kis cserepekben lévő oltványért el kell jönni, mert postán nem szállítható”– magyarázta.
A pórszombati kertben található 1600 fajta csak töredéke lehet a valós számoknak, a Kárpát-medence a gyümölcsészet gazdag tárháza. Kovács Gyula szerint azonban az utolsó órákban vagyunk, mert ha elmennek közülünk azok az emberek, akik az ismeretek birtokában voltak, csak a fa marad utánuk, amiről semmit nem tud az utókor. És lassan kipusztulnak a fák is.
