● Krisztus szenvedéstörténete az európai kultúrkör talán legismertebb témája. Ehhez a klasszikus gondolatkörhöz újszerű felfogásban közelít a darab, amihez szokatlan helyszínt is talált. Hogyan esett a választása éppen az Arborétumra?
– Kicsit messzebbről kell kezdenem. Pilisszántón Boldog Özséb emlékét őrzi egy kis kápolna, alatta csodaszép sziklaszínház. Ott szándékozott egy alkotócsoport passiót létrehozni, ezért kerestek meg engem. Sajnos ott nem születhetett meg az előadás, minden kapu bezárult előttünk, amikor támogatókat kerestünk. Én viszont elhatároztam, hogy egyszer valahol megvalósítom, és a Jóisten fogta a kezemet. Évek óta dolgoztam már Kecskeméten, kerestem a helyszínt, a lehetőséget. Végül egy önkormányzati képviselőasszony és a Hotel Uno vezetője a törekvéseim mellé állt. Elvitt az Arborétumba, ahol addig még sose jártam. Gyönyörű park, aminek kéthektáros része a katolikus egyház tulajdona, és amiben egy Máriának szentelt műemlék kápolna várja évszázadok óta a zarándokokat. A kápolna tőszomszédságában megtaláltam az ideális helyet, ami szinte kínálta magát a passió bemutatásához.
● És itt már nyílt szívekre is lelt a nyílt térhez?
– Nehezen indult, eleinte nem értették, miről van szó. De aztán egyre többen segítettek, partnerünk lett a város, Mák Kornél alpolgármester úrral az élen, és az Arborétumot fenntartó KEFAG vezérigazgatója, Sulyok Ferenc is. Elindulhatott a hatalmas szervező munka. Sok embert kellett megmozgatni.
● Ez a bemutatott történet jellegéből is adódik.
– A darab hátteréről annyit: Kocsis L. Mihállyal közösen írtuk a szövegkönyvet, de a mű alapja a Szentírás. Szerzőtársam és a Bakk Endre Kanonok Alapítvány kutatásait felhasználva beleszőttük az előadás keretjátékába a 126 fehér barát históriáját. Történetünk szerint ezek a szerzetesbarátok voltak, akik elkísérték Kolumbuszt híres felfedezőútján. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok, Izabella spanyol királynő hívására indultak útnak azzal a feladattal, hogy tartsák a hajósokban a lelket, és terjeszszék a hitet a távoli Újvilágban. A mi passiónk azt is elmeséli, hogyan kezdték el hirdetni az amerikai kontinens őslakosainak az Evangélium történetét.
● Fontosnak tartotta, hogy a hivatásos színtársulat mellett helybéli civilek statisztáljanak?
– Szívügyem volt, hogy bevonjam a kecskemétieket. Rengetegen jelentkeztek a válogatásra, és valóban 126-an szerepeltek a színpadon, ami nem volt más, mint maga a füves domboldal. Építeni inkább a nézőteret kellett, és a technikai megoldásokat: tornyokat a világításhoz, hangpultot, a kápolna mögött sátrakat az öltözőknek. Szerencsére a Kecskeméti Katona József Színházban nemcsak a társulat, de a műszak is kitűnő.
● Erősítette az előadás szakrális jellegét a hely varázsa?
– Megrendítően szép az arborétumban a passiójáték. Korábban is részt vettem már nyári szabadtéri produkciókban, de ez más minőség. Megemeli az előadást, hozzáad a szellemiségéhez. Érezte ezt mindenki. Nézők, szereplők, minden közreműködő szívvel-lélekkel átadta magát az élménynek. Érdekes, hogy ezt még az időjárás is „tiszteletben tartotta”. Egyik előadás előtt sötét felhők gyülekeztek, és fenyegető híreket kaptunk, hogy a vihar már Pakson tombol. Elhagytuk hát a narrátor bevezetőjét, és azonnal kezdtünk. Csodák csodájára végig tudtuk játszani, s csak az utolsó percben, a tapsnál szakadt nyakunkba az eső. Szándékom, hogy hagyományt teremtünk, nyaranta megrendezzük majd az Újvilág Passiót.
● Jézus történetét Európa-szerte sok városban játsszák el. A Passión kívül ismer-e olyan látványos szabadtéri előadásokat, ahol a környék népe is bekapcsolódik a játékba?
– Az egyik legfantasztikusabbat Délnyugat-Franciaországban láttam. Puy du Fou 30 éve még egy munkanélküliséggel küszködő, szegény falu volt, egyetlen nevezetessége a romos vár. Aztán egy kis csapat megkereste a polgármestert, hogy szeretné előadni a falu történetét. A jelmezeiket maguk varrták, mindent maguk csináltak. Sikerük volt, a következő évben már a szomszéd falvakból is jöttek nézők. Mára világlátványosság lett, nagyszabású történelmi játékokkal. Hatalmas kolosszeumot építettek, ahol lovascsatákat játszanak. A fedett színházépületben a színpadnyílás közel 100 méteres, és percek alatt el tudják árasztani vízzel, ha a történet úgy kívánja. Van, hogy egyszerre 3000 élő madár vesz részt a mesében. Fel se lehet sorolni, mi minden érdekességet, technikai csodát telepítettek oda, micsoda alapossággal szervezik meg a működést. Talán mondanom se kell, hogy azóta nincs a faluban munkanélküliség. Mi is szeretnénk a magunk lehetőségeihez mérten fejleszteni, gazdagítani a programunkat, hogy érdemes legyen akár egy egész napot is eltölteni a parkban. Sok az érdeklődő, pedig az Arborétum kissé kiesik a városból, el kell oda „zarándokolni”.
● Magánemberként szokott erdőkbe, botanikus kertekbe zarándokolni?
– Nem vagyok vérbeli természetjáró. A lányainkkal, amíg kicsik voltak, a Duna-kanyarba kirándultunk, de nem mondhatom, hogy minden vasárnap nekivágtunk volna az erdőnek. Viszont családi házban laktunk régen is, most is, és nagyon szép kert vesz körül, amit szívesen művelünk. Van persze néhány kedvelt helyünk a Pilisben, ahová el-elmegyünk a feleségemmel, Dettyvel. Az unokák még egyelőre túl picik a túrákhoz.
● Nagyváradi gyerekkorában rácsodálkozott a természetre?
– A legboldogabb élményem, hogy szüleimmel többször nyaraltunk Réven. Gyönyörűséges, hegyekkel, erdőkkel körülölelt terület, egyik oldalában cseppkőbarlanggal, forrással, ami vízesésként zuhog a Körösbe. A hajdani Zichy-kastélyból lett turistaházat csak vonattal lehetett megközelíteni. Emlékszem, szemben volt egy bánya, és amikor este a bányászok mentek haza, a karbidlámpáik távoli fényét láttuk, mondták a szüleim, hogy a 7 törpe ott megy – mint a mesében. Fantasztikus hangulata volt!
● Kisfi úként szerett e a fákat?
– Folyton a Sebes-Körös mellett lebzseltünk, voltak kedvenc fáink, amiket csak mi birtokoltunk, legalábbis gyerekként úgy képzeltük.
● Az ilyesmit az ember nemigen növi ki…
– Máig szeretem a fenyők illatát, de az „igazi”erdő nekem a tölgyes. Nagyra értékelem a telekszomszéd tekintélyes diófáját, ami a kertünkből is pompás látvány. És kedves, személyes ismerősöm a Margitsziget egyik vén platánfája a szálló és a színpad közti tisztáson. Meg is ölelgetem, ha arra járok.
