A 30-35 méternél is magasabbra növő, könnyed, szinte légies megjelenésű vörösfenyő egyenes vagy enyhén ívelt törzsét fiatal korában szürkés, később vörösesbarna, mélyen repedezett kéreg borítja. Koronája eleinte keskeny, majd szélesebb kúp alakú, ritkás ágú. A körülbelül 3 cm-es, lapos, feltűnően puha levelei egyáltalán nem szúrósak. A hoszszú hajtásokon egyesével, a rövideken 20-40 tagú csomókban fejlődnek. A fák ősszel aranysárga színt öltenek, majd a hazai fenyők között egyedülállóan, lehullatják a leveleiket. Áprilisban virágzik, hosszúkás apró termős tobozvirágzatai élénkpirosak, a fa erről kapta magyar nevét. A gömbölyded porzós virágzatok még kisebbek, sárgásak. 2-4 cm-es tobozai felállóak, érett en barnásak. Évekig a fán maradnak, a magok kihullása után is.
Az európai vörösfenyő Közép-Európa magas hegységeiben, 1000-1600 m magasságban érzi jól magát. Magyarországi honossága vitatott . Az Északi-középhegységben és a Dunántúl hegy- és dombvidékein fordul elő, többnyire lomberdők elegyfajaként ültetve. Fényés vízigénye nagy, miközben a hideget különösen jól viseli. Kedvező termőhelyeken igen hosszú életű, 800-1000 éves példányai is ismertek.
Fája sok gyantát tartalmaz, ennek köszönheti különleges tartósságát, időjárás- állóságát. Szilárd, rugalmas, jól megmunkálható faanyagát már az ókorban is nagyra tartott ák, épületeket, hidakat, hajókat készített ek belőle. Vízben szinte betonkeménységűvé válik, ezért épülhetett Velence vörösfenyő-cölöpökre. Alkalmazzák bányákban, vezetékek tartóoszlopának, talpfának, kültéri burkolatokhoz. Szép színének és rajzolatának köszönhetően ablakok, ajtók, bútorok egyaránt készülnek vörösfenyőből. Nagyobb kertek, parkok szép, hangulatos fája.