A kőris nemzetségnek négy faja él erdeinkben, három őshonos, egy pedig Észak-Amerikából került hozzánk. A hegy- és dombvidékek, valamint a Szigetköz erdeiben a fekete rügyekkel rendelkező magas kőris (Fraxinus excelsior) a gyakori. Az ezüstszürke rügyű virágos kőris (Fraxinus ornus) hegygerincek, ormok, karsztbokor erdők lakója. Az Alföldön, továbbá egyes folyóvölgyekben él az alig száz éve leírt magyar kőris, ami a keskenylevelű kőris alfaja (Fraxinus angustifolia ssp. danubialis). Ezt barna rügyek jellemzik. Ugyancsak barna a rügye, de széles a levélkéje az amerikai kőrisnek (Fraxinus pennsylvanica).
|
Tudta-e? A Kőrös és a Körös földrajzi nevek eredete megosztja a kutatók véleményét. A hosszú magánhangzós alak (Kőrös) biztosan a kőrisfához köthető. A Körös- összetételű helynevek viszont utalhatnak az ártéri erdők kőrisfáira, de eredeztethetők a fekete jelentésű *k(w)rho dák szóból is. |
A legszebb őszi színekben a magyar kőris pompázik, citromsárga és bíborszínű lombja igazán megkapó látvány. A kőriseket páratlanul szárnyalt összetett levelek jellemzik. Szárnyas termésüket lependéknek nevezünk. Többnyire világos, rugalmas, erős fájukból szinte mindent készítenek, a parkett ától a bordásfalig, és tűzrevalónak is kiváló. A kőris mérgező anyagokat tartalmaz, ezért a rovarok közül csak kevésnek fűlik hozzá a foga.
Közülük talán a legkülönlegesebb a kőrisbogár (Lytt a vesicatoria). A 2-3 cmes, karcsú, fényeszöld bogarak a leveleket rágják, sokszor teljesen lekopaszítva a fákat. Jelenlétükre erős szaguk is felhívja a figyelmet. Nem árt tudni, hogy a bogarak is mérgezőek!
A kőrismagok roppant érdekesek. Lehullásuk után még tovább érnek, és csak 2-3 év múlva csíráznak ki. Ez a tulajdonságuk szavatolja a faj eredményes térfoglalását, ugyan akkor jelentősen megnehezíti a kőrisek csemetekerti nevelését. A jelenséget szaknyelven „átfekvésnek” nevezik, amelyet az erdészek a magok különleges kezelésével, a rétegeléssel törnek meg.
