Kötegyán tomboló nyárral fogad. A hőségben üresek az utcák, csak a suli udvarán rúgja a labdát néhány gyerek. A szellemi élet, az alkotókedv jelei azonban faluszerte láthatók. Bemutatásukat házigazdánk az ökoparkkal kezdi. Az egykori szemétt elep és a felhagyott régi temető helyén ma tóparti kiállítóhely, szépen rendezett szabadtéri gyűjtemény áll. A bejárati holdas-napos kaputotemek mögött rózsalugas közepett e visz a kaptató egy épített kunhalom tetejére, a fedett , jurtaszerű kilátóra.
– Meguntuk a környezetpusztulást és öszszefogtunk – meséli Ungvári Mihály. Kulturális értéket akartunk létrehozni. Kilincseltünk, pályáztunk mindenfelé, így sikerült az ökotavat és a -parkot kialakítani. A művésztelepek alkotásaiból születt ek a kopjafák, szobrok, nagyméretű térplasztikák, amikkel hangulatosabbá tehetjük, föl tudjuk kicsit „dobni” a falut. Már nemcsak a helyiek értékelik, de jönnek turistabuszok az ország távoli részeiről, és külföldről is.
– A hagyományos erdélyi kopjafák jelképrendszeréből olvasni lehetett. Kifejezte az eltávozott korát, nemét, tulajdonságait. Hogy jutott eszükbe éppen a kopjafákat megidézni?
– Értékmentésnek indult. Eredeti tervünk az volt, hogy a Körösök-menti temetők kopjafáit próbáljuk elkészíteni. A teljes motívumvilágot a pusztuló temetőkből gyűjtött ük össze határon túli barátaimmal. Megnyerve egy bukaresti pályázatot, izgalmas kétnyelvű néprajzi gyűjtő-dokumentáló munka kezdődött . Ahogy elkészültek a kiadványok, újraálmodtuk a motívumokat, és hozzáfogtunk a faragáshoz. Ezek már önálló műalkotások. A gyűjtemény 250 darabból áll.
Sétánkat a virágzó napraforgóföld mellett folytatjuk, míg elérünk a ravatalozóig. Levegős, tágas térbe lépünk, ahol a különös hangulatot az egyedi, kézi faragású, rusztikus padok sora teremti meg. Mind különböző darabok, mégis szerves egységet adnak, mert azonos fából készültek, harmonizáló formákkal. A tiszta fehér falak között karaktert, méltóságot sugároznak.
– Rozzant öreg lócák voltak itt, folyvást szögelni, javítgatni kellett . Mondtam, írjunk egy pályázatot, legyen valami új. Az erdészett ől vett ük a rönkfát, fölfűrészeltük, és bevontuk a munkába a helyi iparosokat is. Amíg az asztalos megcsinálta a pad alját, mi kifaragtuk a támlát, a szobafestő meg jött befesteni.
Kószálunk még a faluban, megnézzük a millenniumi emlékhelyet, a napórát, az öregek ott hona szép kapudíszeit – a baráti kör munkáit, s végül Ungvári Mihály portáján kötünk ki. Ott is akad bőven látnivaló: gyűjtött helytörténeti emlékek mellett ikonok, faragványok, készülő tárgyak sokasága. Kiderül az is, hogyan lett a hajdani rajzolgató kisfi úból idővel közösségteremtő, alkotó ember.
– A családban nálunk nem volt szokás, de én kicsi koromtól a ceruzát kerestem, már a járókából azt követeltem. Kisiskolásként rajzot küldtem be a Kisdobos újságba, de azt válaszolták, ne a szüleimmel rajzoltassak. Megsértődtem, elhatároztam, többé nem pazarlom postabélyegre a zsebpénzemet. A közgazdasági technikum után nem vett ek fel a Képzőművészeti Főiskolára, de mindig megtaláltam a módját, hogy jó mesterektől tanuljak. Tanítani is szeretek, itt hon és a Kétegyházi Szabadiskolában hosszú évek óta vezetek rajzszakköröket. Feleségem, fi am is kedvet kapott már a faragáshoz.
– Fával dolgozik, méghozzá egészen különleges faanyagot használ.
– Kedvelem a tatarozáskor kidobott öreg templompadokat, és a bor-konzerválta vénséges hordódongákat. Nem vetemednek, és gyönyörűen lehet rájuk festeni. Mikor a százéves soproni hordókat megvett em, vastagon állt rajtuk a borkő. Leszedtem, és előbukkant alóla a kékfrankos-színezte szépséges deszka. Nemes alap az ikonfestéshez.
– A festészet, a faragás magányos műfaj, miért látja szükségét az egyesületi létnek, az országjárásnak?
– Mindig izgatott az épített környezet. Egy ilyen kis településen, ha összefogunk, közösen már tudjuk alakítani a világunkat. A közösségben feléled a lokálpatrio tizmus. Művésztelepünkre a határokon túlról is jönnek, és a mi baráti körünk is sokfelé utazik. Tanulni lehet egymástól. Ahol megjelenünk, összefogásra ösztönözzük a helybelieket. A helyi értékekre kell felhívni a fi gyelmet, a magyar kultúra hagyományaira. Sok pusztuló érték van körülött ünk, amit megmenthetünk, nem kell a műemlékvédelemre várni. Jó dolog az, ha mosolygós emberek közös eredményeket érnek el.
