Lapszemle

Modernkori kincskeresés

Korunk legújabb szabadidős tevékenysége, a geocaching 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult világhódító útjára. A kezdeményezés gyorsan követőkre talált. Mára több ezer, apró ajándékokat tartalmazó dobozkákat rejtenek el szerte a világon, amelyekhez a közös weboldalon közzétett koordinátákat követve helymeghatározó készülék segítségével juthatnak el a csatlakozó jákékosok. A kincskeresés ősi szenvedélyén alapuló játék egyesíti a korszerű technikát a természetjárással és az ismeretterjesztéssel. A mind népszerűbb természeti kalandozásnak azonban árnyoldalai is vannak.

A tájidegen, fákon, várromok tövében, rosszabb esetben kegyeleti helyeken megbúvó műanyag ládák nem oda illőek. Szerencsésebb lenne az is, ha a történelmi emlékhelyeinket, természeti értékeinket nem a kincskeresés szenvedélye és a GPS-es tájékozódási verseny miatt látogatnák meg, hanem hazánk történelme, kultúrája iránti kíváncsiságból. De ennél nagyobb baj, hogy a játékszabályok viszonylag rugalmasak, nincsenek megfelelő keretek közé szorítva, így a játékosok kárt is okozhatnak. A fokozottan védett természetvédelmi területek mélyén kijelölt célpontokra érkezőket például gyakran csak a megszerzés és a győzelem öröme hajtja, és nem törődnek azzal, ha eközben letapossák a tőzikét, sáfrányt, vagy a hóvirágot. A nagy hanggal, ittasan dorbézolva, mit sem sejtve közlekedők pedig könnyen megzavarhatnak egy fészkelő saspárt, ezért a tojás kihűl és az új élet elpusztul. Vagy az éppen visszaköltöző feketególyát riasztják meg tudattalanul, így az többé már nem vágyik vissza erdeinkbe.

Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy az erdő látogatása szabályokhoz kötött. A saját érdekükben is fontos, hogy a játékosok még a geoládák kihelyezése előtt egyeztessenek az adott terület gazdálkodójával, kezelőjével. Már többször előfordult ugyanis, hogy fakitermelés közvetlen közelében, vagy vadlesen, zárt vaddisznóskertben botlottak bele erdészek a „természetbarát” hobbi űzőibe. Beláthatatlan következményei lehetnek, ha rossz látási viszonyok között, zseblámpa nélkül, a figyelmeztető táblákra fittyet hányva, esetleg zárt ajtókat feltörve csöppennek egy vadászat kellős közepébe, csupán azért, hogy megkaparintva az elrejtett mütyürt, bejelenthessék dicső tettünket.

Játsszunk! De tegyük azt felelősen, óvjuk magunkat, játékostársainkat és mindenekelőtt környezetünket!

Persze érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy miért nem tudunk helymeghatározók, internet és mobiltelefon nélkül sétálni az erdőben? Miért kell, hogy az élet összes területén átvegye az uralmat a technika? Miért nem tudunk egyszerűen csak gyönyörködni a természetben, amíg lehetőségünk van rá?