Nyáron sötétpiros csonthéjas termései, ősszel a sárgán át vörösre színeződő lombozata, télen pedig fénylő vörösesbarna, gyűrűsen elváló kérge teszi a magyar erdők pompás díszévé. Elterjedési területét, rengeteg fajtáját és változatát, sokféle felhasználását tekintve lombos fáink közül kevés hasonlót ismerünk. Vadon tenyésző, gyümölcséért termesztett, illetve virágjával, lombjával díszítő változatai éppúgy léteznek, mint a bútorgyáraknak értékes alapanyagot adó fák.
A madárcseresznye hazánkban főként a Dunántúli-, valamint az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúli-dombságon fordul elő. Kizárólag madárcseresznyéből álló erdőállomány nincsen, jellemzően szálanként, vagy kisebb csoportokban jelenik meg a tölgyesekben (azaz elegyfa).
Fiatalon viszonylag gyorsan nő, életkora azonban legföljebb 70-80 év. Bár ritkán nő 20 méternél magasabbra, az erdei gyümölcsfák körében termetesnek számít. Fényigényes fafaj, ezért erősen árnyékos helyen csak sínylődik. Lombozata feltűnő, mert világoszöld, hosszúkás leveleit kissé csüngeti. Jellegzetes tulajdonsága, hogy nagyon sok rövidhajtást hoz, amelyeken a rügyek csokrosan állnak. Júniusban érő csonthéjas termései a madarak kedvencei.
Erdeink sokféleségének, fajgazdagságának fenntartása érdekében, de a fatermesztés és vadgazdálkodás szempontjából is fontos szereplője a magyar erdőknek a madárcseresznye. Az elöregedett , ötvenévesnél idősebb, gyorsan korhadó fákat azonban célszerű kivágni. Fája könnyen, kiváló minőségben fűrészelhető, gyalulható, gőzölés után pedig jól hajlítható. Természetes eleganciája miatt előszeretett el készítenek belőle székeket, asztalokat, kisbútorokat, dísztárgyakat, lámpatesteket, sőt hangszereket is.