Lapszemle

Ahol összefonódik a múlt és a jelen

A Tolnai-dombság erdei sokak számára még ismeretlenek, pedig szó szerint is igen vadregényes tájról van szó. A Tengelici-homokvidéktől a Tolnai-hegyhát déli részéig tartó dimbes-dombos, néha szakadékos löszvölgyekkel tarkított állami tulajdonú erdőtömbök kezelését a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jó gazda módjára végzi. De vajon mit is rejtenek ezen erdők és a gyökerek, vajon meddig érnek térben és időben?

Ahol összefonódik a múlt és a jelenA vadállomány Tolna megyében mindig is elválaszthatatlan része volt az erdőnek, és ma is az. Emlékhelyek, kastélyok, régi vadaskertek emlékeztetnek úton-útfélen a neves múltra és a jelen kihívásaira. Ahogyan Tolna megye erdőtömbjei tagozódnak, úgy alakultak ki a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. erdészeti és vadgazdálkodási egységei is. A múlt és a jelen mindenhol összefonódik a Társaság munkájában, legyen az rangos vadászati szolgáltatás, vagy épp turisztikai látványosság.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tolna megye északi részén az állami erdőben és a hozzá kapcsolódó területen gazdálkodik. Területén három erdészet (Tamási, Hőgyészi és Pincehelyi) működik, melyek különböző természeti adottságokkal rendelkeznek.

Legjellemzőbb állományalkotó fafajai a cser és az akác, a legnagyobb értéket pedig a 14%-ban megjelenő tölgy képviseli. A részvénytáraság több mint 100 főt foglalkoztat, munkalehetőséget azonban ennél jóval több embernek ad, hiszen a fakitermelést és az erdőművelést kizárólag, a vadgazdálkodási feladatokat pedig mind nagyobb arányban végezteti vállalkozókkal. Ezt a foglalkoztatást a közmunka program egészíti ki.

Messze földön híres vadászatok

Tamási az Eszterházy uradalomhoz tartozása alatt élte történelmi fénykorát. Két, téglakerítéssel körbevett vadaskertet alakítottak ki és kiemelt figyelmet szenteltek a Tamási-Gyulaj közötti erdőterületen és annak környékén élő nagyszámú vadnak. A legendás ozorai nagy vadászatok híre messze földre elért. Az akkori vadászati meghívók mégsem a hajdani birtokközpontba, hanem Miklósvárra, Eszterházy Miklós herceg rangos vadászkastélyába szóltak.

Hőgyészi „magyar ökör”

A második világháború előtti idők nevezetes gímszarvasbika trófeája volt a hőgyészi „magyar ökör” agancs. Nevét onnan kapta, hogy rendkívül terpesztett, vagyis a szárai szétállnak, mint a magyar ökör szarva. A kiemelkedő agancsú szarvasbikát 1929 őszén ejtette el Zichy Rubido Iván, Apponyi Géza hőgyészi földesúr veje. A 10,6 kilogrammos agancs a 1937-es berlini Nemzetközi Vadászati Kiállításon első díjat és aranyérmet (227,4 nemzetközi pontot) kapott. A trófea a Természe ttudom á ny i Múzeum féltve őrzött vadásztörténeti kincse.

Hihetetlen számok fémjelzik ezeket a vadászatokat. Az ezres nagyságrendű leterített vad (teríték) mellett napi 6000 hajtóról, valamint az őket irányító, mintegy 200 fős vadász-személyzetről, több tucat lovas futárról számolnak be az akkori tudósítások. A vadászatra a környék vadjait már jóval korábban elkezdték összeterelni a gyulaji erdőtömb felé. Éjszakára őrtüzeket gyújtottak, hogy megakadályozzák az állatok visszaszökését. A tulajdonképpeni vadászat pedig magas ponyvával körbekerített udvarokban történt, ahová a vadat összezsúfolták. Abból az egyszerű okból, hogy az akkori elöltöltős fegyverek lőtávolsága rövid volt. Az sem mellékes, hogy a téli „nagyvadászat” az uradalomban élő mintegy 12-14 ezer jobbágynak és parasztnak adott munkát és némi mellékest az amúgy ínséges télidőn.

A terület, ahol az idők során 4 világrekord trófeájú dámbika is terítékre került, fennállása alatt egyaránt ellátott kül- és belpolitikai protokoll feladatokat, szolgált diplomáciai célokat és nem utolsó sorban nagy szerepet vállalt a magyarországi vadgazdálkodás kiváló nemzetközi hírnevének építésében és megőrzésében.

Egyedülálló vadgazdálkodás

Hőgyészt már egy 1200-as évek elejéből származó királyi levelezés is említi, mint az udvari „hölgymenyét”, vagyis hermelin tenyésztésének helyét. A község neve is innen ered. Akkoriban a környék erdősültsége 90% körüli volt.

A vidék a török utáni időben kiürült, majd német ajkú lakosság népesítette be Németországból és Csehországból. Ők nagyarányú erdőirtás után meghonosították a szőlőtermesztést és magukkal hozták a saját mezőgazdasági- erdőgazdasági gyakorlatukat. Az időközben kialakult nemesi nagybirtokokon mindvégig szokás volt német és cseh származású szakszemélyzetet alkalmazni.

A két legnevesebb tulajdonos család, a gróf Apponyiak és a Liechtensteinek egyedülálló vadgazdálkodást folytattak. A 16-17. században már több vadaskertet üzemeltettek, ezer hektárnál nagyobb területen. Gímszarvast fogtak élve és cserélték máshonnan érkezett egyedekre, így alakítva ki a helyi agancsformát, amit vastag és hosszú szár, kellő terpesztés és kevés ág jellemez. Jelenleg is számos gímszarvas él a községet körülölelő, ősszel szarvasbőgéstől harsogó, vegyes lomberdőben, melyet hazai és külföldi vendégek is rendszeresen látogatnak.

A gróf Apponyiak másik ágának Lengyel község körüli erdeit és mezőgazdasági területeit nemcsak az úri nagyközönség látogathatta. Gróf Apponyi Rudolfné Benkendorff Anna a köz érdekében számos rendezvényt szervezett a róla utólag elnevezett Lengyel- Annafürdőn. A 19. század végén kedvelt üdülőhely közel egy évszázados „mély álom” után ismét hasonló célokat szolgál, vendégházaival, erdei iskolájával, parkerdejével.

A 77 évvel ezelőtt leírt erdészeti elképzelések újból értelmet kaptak Annafürdőn a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. természetszerű erdőgazdálkodásának köszönhetően.

A természetes állapot visszaállítása

A Pincehely-Kisszékely környéki erdősült, de mezőgazdasági területekkel tarkított terület fő vadja a kiváló trófeaminőségű dámvad, valamint a gímszarvas és a vaddisznó. A terület a 20. század nagy világégéséig magántulajdon volt, az uradalmi birtokokhoz képest kezdetleges erdőgazdálkodással. Az akkoriban elsősorban sarjaztatással létrehozott új erdőket a Társaság folyamatosan alakítja vissza a természetes állapotnak megfelelően.

Pincehely-Németkér homokos, jellemzően síkvidéki vadászterülete az Ős-sárvíz medrében terül el. Az 1960-as évekig jellegzetes tanyavilágban főként az őz fordult elő, mellette pedig a mezei nyúl, a fácán és a fogoly. Az elszórtan álló tölgyesek nemesi és egyházi, hitbizományi birtokok részei voltak. A II. világháborút követően a tanyavilágot felszámolták, a tölgyerdők közötti mezőgazdasági művelésű területeket pedig hazai nyárral és fekete-, illetve erdei fenyővel telepítették be. Ez kedvező búvóhelyet adott a környéken addig csak elvétve előforduló vaddisznónak. Az első gímszarvast csak 1958-ban ejtették el, a korábban szép számban ott élő apróvad pedig szinte teljesen kiszorult az erdei élőhelyről, csak az őzállomány maradt meg. Az eluralkodó és tájidegen fenyveseket Társaságunk természetszerű erdőtársulásokkal váltja fel, azonban a homokvidék számos kihívást tartogat még a felkészült szakembergárdának is.

Fotó: Máté Bence

Vadregényes erdő

A Kárpát-medence természeti adottságai köztudottan egyedülállóak és változatosak, ezért országunk természetes növénytársulásokban igen gazdag. Ki gondolná, hogy Tolna megyében mindezt sűrítve is megismerhetjük? Ezt bizonyítják a Duna öntéstalajain megtelepülő fűz és hazai nyár erdőtársulások, a Tengelici homokvidék buckáinak árvalányhajas rétjei között megbújó homokpusztai tölgyesek, a Tolnai-hegyhát löszvonulatain végighúzódó cseres-tölgyesek, a Tamási dombjai között elterülő, Eszterházyakat idéző öreg kocsányos tölgyesek, vagy a Völgység szélén, a hegyvidékre emlékeztető bükk elegyes, szúrós csodabogyókban bővelkedő kocsánytalan tölgyesek, kőrises szurdokerdők. És a felsorolás korántsem teljes. A megyét átszelő piros turistaútvonalon haladva mindezt megismerhetjük, és télen- nyáron egyaránt átélhetjük a vadregényes erdők nyújtotta élményeket.


Vendégváró vadászházak

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. négy különböző vadászterületén hat vadászházban fogadja a vendégeket: Óbiródon (Gyulaji vadászterület), Kisszékelyen, Kistápén (Kisszékelyi és Németkéri vadászterület), Csibrákon, illetve Szálláspusztán (Hőgyészi Vadászterület).