Csak tőlünk függ, hogy mikor kezdjük a madarak etetését. Egy aranyszabályt azonban ne felejtsünk el: ha egyszer elkezdtük, folytassuk is egészen addig, míg a madarak a közelünkben tartózkodnak, illetve már elegendő táplálékot találnak az etetőn kívül is. Ez általában a tavasz beköszöntétől számított egy hónap után jön el. Ha pedig még utána is helyezünk ki eledelt, az például a zöldikét, a balkáni gerlét vagy a feketerigót arra késztetheti, hogy a közelben rakjanak fészket, s így a későbbiekben akár a tojásrakásuk, fiókanevelésük csodálatos élményében is részünk lehet. Akárcsak nyáron, télen se feledkezzünk meg a madarak rendszeres itatásáról sem, nagy fagyok idején pedig langyos vízzel töltsük fel a lapos tálkákat. Gyakran fölmerül a kérdés, hogy jót teszünk-e a madarak etetésével, hiszen ezzel beleavatkozunk a természet rendjébe. A tél zordsága ugyanis komoly kiválasztó tényező, csak a legrátermettebb példányok képesek túlélni a nehéz hónapokat, és ez a biztosítéka a fajok hosszú távú fennmaradásának. 
Ez az érvelés azonban nem helytálló, éppen az ember természetátalakító munkája miatt. Ma már csak elenyésző számban találhatók Európában olyan háborítatlan területek, ahol a természet törvényei szabadon érvényesülhetnek.
Etető vagy szóró
Lakhelyünktől függetlenül mindenki etetheti a madarakat, hiszen a panelház tizedik emeletén elhelyezett etetőnél is megjelenhet a szarka, a csóka vagy éppen a széncinege, de nyilvánvalóan az erdőhöz közeli kertes házakhoz érkezik több vendég. A különböző fajoknak más és más a táplálkozási szokása. Egyesek előnyben részesítik az ember által készített madáretetőket, míg mások szívesebben fogyasztják el az eledelt a talajra helyezett „szóróról”. Azt védhetjük egyszerű nádszövettel, de még jobb, ha fészerszerű kis építményt alakítunk ki, így havazás esetén is könnyen megtalálják védenceink az eleséget. A szóróktól azonban lehetőség szerint tartsuk távol a macskákat, nehogy a madarak e derék egerészők áldozatául essenek.
Ki ezt, ki azt szereti
A leggyakrabban használt madáreledel a magas olajtartalma miatt rendkívül tápanyagdús napraforgómag. Velünk ellentétben a madarak nem a csíkos, hanem a fekete, apró szemű fajtákat kedvelik, mert azokat könnyebben feltörik, miközben lényegesen több energiát is tartalmaznak. A tökmag, a mogyoró és a dióbél is kedvelt madárcsemege, de piacon beszerezve áruk igen magas, ezért nálunk ritkán kerülnek az etetőkbe. Az apró gabonamagvak, a darált kukorica szénhidrátban gazdag, lisztes eleségek, melyekkel elsősorban a pintyféléket csalogathatjuk a környezetünkbe. Sok helyen vásárolhatunk különféle magkeverékeket, olcsóbb azonban, ha az alapanyagokat terménykereskedésben szerezzük be. Madárkalácsból és cinkegolyóból – melyek lényegében olvasztott faggyúba vagy zsírba kevert magvak keverékei – sose helyezzünk ki nejlonhálóba csomagoltat, mert abba könnyen beleakadhat a madarak karma, csőre, így komolyan megsérülhetnek. 
A faggyú, a szalonna klasszikus téli madáreledel, de csak akkor, ha nem füstölt, sózott, fűszerezett. Legegyszerűbb spárgára felfüggesztve kihelyezni az ágakra vagy éppen az ablakra. Nemcsak a cinegék, hanem a vörösbegy, a feketerigó, sőt még a harkályok is szívesen csemegéznek belőlük, különösen nagy fagyok esetén. De ne lepődjünk meg, ha a nagyobb testű varjúfélék egy-egy példánya reggelre bekebelezi a teljes elemózsiát. A gyümölcsök közül leginkább a körte és az alma jöhet számításba, de csak az emberi fogyasztásra is alkalmas – azaz nem rothadt – darabok lehetnek „rigócsalogatók”. Legjobb, ha az ágakra tűzzük föl a gyümölcsöt, de úgy is kezdhetjük az etetést, hogy ősszel gyümölcsfáinkon hagyunk néhány termést. Napjainkban nem ritka eset, hogy a felettébb tanulékony szarkák vagy csókák jelennek meg elsőként az ilyen terülj-terülj asztalkánál. 
A legtöbbször azonban az áttelelő feketerigók fedezik fel először. Noha a feketerigó néhány évtizeddel ezelőtt vonuló madár volt, az ember oltalmának köszönhetően ma már nálunk marad, s az erdőben fészkelő példányok is szinte egytől egyig a házak környékén vészelik át a nehéz napokat.
Kenyeret, nyers rizst ne!
A konyhai maradékok etetése sem tilos, de csak nagy körültekintéssel. Általában a rovarokat és más gerincteleneket jelentősebb mennyiségben fogyasztó fajok (különféle rigók, varjak, szajkó, szarka) számára ideális a főtt tészta, a főtt hús, a főtt krumpli és a főtt rizs. Nyers, hántolt rizs etetésével viszont semmiféleképp ne próbálkozzunk, mivel begyükben hirtelen megduzzadva a pusztulásukat okozhatja. 
A kenyér- és zsemlemorzsával se kísérletezünk, mert könnyen savanyodik, bélhurutot okozhat. A túró, sajt, nyers és főtt zöldség kihelyezése nem tilos, de tegyük inkább a földre vagy a komposztra. Fontos viszont, hogy kizárólag nem fűszerezett, romlatlan ételt kínáljunk a madaraknak.
A téli madáretető leggyakoribb vendégei a széncinkék s – mint az a legutóbbi gyűrűzések adatai alapján kiderültek – a magyar etetők a csehországi, szlovákiai példányokat is vonzzák. Általában csapatosan keresik föl a „madáréttermet”, a rokon kékcinkékkel együtt. Lényegesen ritkában figyelhetjük meg közöttük a barátcinegét, mely fekete üstökével, barnásszürke testével tűnik ki a színes rokonok közül.
A pintyfélék közül leggyakrabban a zöldike és a tengelic látogatja meg az etetőket. Ez utóbbi Európa legszebb madarai közé tartozik. Az öreg párok általában együtt mozognak, és velük tartanak az utolsó költés fiókái is. A szülők a fejtollak rajzolata alapján
Tudta-e?
A csuszka az egyetlen hazánkban élő olyan madárfaj, mely a fák törzsén fejjel lefelé tud mászni. Magányosan vagy párosan jelennek meg a kertekben is, és fajtársukat még télvíz idején sem engedik behatolni területükre.
Az utcai fasorokban, parkokban időnként zajos madárcsapat lepi el a nyugati ostorfákat, ezek a Skandináviából érkezett fenyőrigók. Színük élénkebb a feketerigóénál, repülésük közben gyakran hallatják rekedtes sak-sak-sak hangjukat, s ilyenkor igen szembetűnő fehér szárnybélésük. Ahogy az ostorfa termése elfogy, úgy válhatnak etetőnk vendégeivé.
Őket se bántsuk!
Míg néhány évvel ezelőtt egy-egy házi vagy mezei veréb csapat megjelenése sok bosszúságot okozott a madáretető tulajdonosának, mára öröm, ha ok is látogatják az „éttermet”. Ha mégis túl sokan érkeznének, s azt tapasztaljuk, hogy más fajoknak nem marad eledel, célszerű egy nagy kiterjedésű „szórón” táplálni őket.
A téli madáretetőket sokféle madár látogathatja, s olykor-olykor a természet törvényei szerint a karvaly is megjelenik, elragadva közülük egy-egy vigyázatlan példányt. Ilyenkor elszorul a szívünk, de mégse bánkódjunk, mert ezzel ragadozó madaraink védelmének nemes ügyét is szolgáljuk, még akkor is, ha sajnáljuk a zsákmányul esett kis tollasokat könnyen megkülönböztethetők. Az erdei pinty áttelelő példányai is egyre gyakoribbak, így nem tévedünk, amikor e fajt határozzuk meg. A leglátványosabb és egyben legnagyobb európai pintyféle, a vaskos csőrű meggyvágó. Ha etetőnket fellelte, betelepszik oda, s míg jól nem lakik, a kisebb rokonokat bizony nem engedi a takarmányhoz.
Különleges látogatók
Időről időre különleges madarakat is láthatunk. Ha a Kárpátok bércein késik vagy elmarad a fenyőérés, akkor jelentős számban érkezik hazánkba a leginkább papagájokra emlékeztető pintyféle, a keresztcsőrű.
Főként az örökzöldek termését eszi, majd amikor ez az „éléstár” kiürül, megjelenik az etetőn, s elsősorban a különféle magokat ropogtatja szívesen. A bóbitás csonttollúak, melyek a másodrendű evezőtollak végén található élénkpiros szarulemezkékről kapták különös nevüket, az almáért élnek-halnak. Összetartó nagy csapatokban járnak, bár folyamatosan torzsalkodnak. Az embert igen közelre, akár egyméteres távolságra is magukhoz engedik az etetőnél, valósággal modellt állnak a természetbarát fotósnak.
Fotó: Bécsy László, Dr. Szendrei László, Nényei Borbála
