Már eleinknek is a legáhítottabb vadászzsákmánya volt az ereje teljében lévő gímszarvasbika. Több vadásztársaság nevében is benne foglaltatik e trófeás vad – úgy hazánkban, mint más közép-európai országokban. A szarvasbika lényegében egész évben arra a 2,5-3 hetes párzási időszakra, azaz bőgésre készül, melynek eredményeképpen saját utódai megláthatják a napvilágot. Igyekszik minél nagyobb háremet maga köré gyűjteni, miközben más bikákat minél távolabbra kell űznie, hogy ne tudják elcsábítani egyetlen tehenét sem.
Csak a tehenekre figyelnek
A szarvasbőgés ideje hazánkon belül is eltér: a legtöbbször augusztus végén kezdődik a déli területeken, s fokozatosan, mintegy egyhónapos késéssel hallhatók az első bőgések a legészakibb vidékeinken. Nagy hangversenyektől, egymásnak feszülő agancsok csattanásától hangos ilyenkor az erdő. Az állatok viselkedése is látványosan megváltozik: a bikák nyugtalanok, folyamatosan keresik a folyató, azaz ivarzó teheneket.
Az erejük teljében lévő hárembikák általában 13-14 évesek, fejükön a vadászok számára oly áhított, csodálatos agancskoronával. Mivel a párzási időszakban kevésbé elővigyázatosak, könnyebben becserkészhetők, ezért könnyen eshet a lényegesen gyengébb érzékszervekkel rendelkező ember zsákmányául. Ezért is vadásznak hosszú évszázadok óta a bőgés idején a szarvasbikákra. Mindez azonban megosztja a szakemberek táborát is, mivel a legerősebb, a nagy háremmel bíró bika fáradt, így a többieknél is kevésbé éber, tehát a legerősebb példányok kerülnek puskavégre. Nem romlik-e az állomány a kilövésükkel? A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a kapitális egyedek már évekkel elejtésük előtt is igen sok tehénnel pároztak, így biztosították a megfelelő utódlétszámot.
Árulkodó agancsok
Hazánkban több világrekorder gímszarvasbikát ejtettek el, elsősorban a sík- és dombvidéki területeken. Különösen Gemenc, Somogy és Zala állatai kiemelkedőek. A hegyekben élő szarvasoknak ugyanis kevesebb jó minőségű táplálék jut, ráadásul a meredélyeken nap mint nap felkapaszkodva, leereszkedve számottevő energiát is veszítenek. Ettől pedig testméretük, így agancsuk is kisebb.
Az életkor előrehaladtával a bikák megjelenése, agancsa is megváltozik. A fiatalabbak magasabban hordják a fejüket, nyakuk vékony, s oldalnézetből agancsuk egy képzeletbeli téglalapba bezárható. Ezzel szemben az idősebbek nyaka vastagabb, fejüket alacsonyabban hordják, miközben oldalról nézve képzeletbeli háromszöget alkot az agancs, mely élemedettebb korban felül elvékonyodik, alul pedig megvastagszik. A gyakorlott természetjáró azonban az állatok mozgásából, tekintetéből is következtethet korukra.
Óvatosan az utakon!
A szarvasbőgés leginkább alkonyatkor és hajnalban hallható, de a háremét őrző bika olykor nappal is hallatja hangját. Bár a bikák kevésbé éberek, a tehenek továbbra is meglehetősen óvatosak, ezért se közelítsünk az üzekedő állatokhoz. Szagunkat megérezve a tehenek elillannak, őket követi a bika, mely ebben az időszakban alig eszik, leginkább csak szomját oltja, így több tíz kilót is fogyhat. A bőgés idején a szarvasbikák az embereket nem veszélyeztetik, viszont ahogy egymást űzik, vagy a teheneket keresik, meglepetésszerűen áthaladhatnak az autóutakon. Érdemes tehát ilyenkor óvatosabban, lassabban hajtani a szarvasok lakta vidékeken.
A szarvasbőgést leginkább egy hegycsúcsról élvezhetjük, ahonnan messzire ellátunk, hallhatjuk a bikák koncertjét, sőt némi szerencsével meg is pillanthatjuk az állatokat. Semmiképpen se közelítsük őket! A megzavart bikák ugyanis nem hallatják hangukat csak „csendesen” bőgnek.
