Mintegy ötven-hatvan kilométerre járunk az Erdélyi-szigethegységtől – a Körösök egyik fontos vízgyűjtő területétől – a Fehér- és Fekete- Körös völgyében, a feltöltődött békési süllyedéken. Az éghajlati adottságok az erdős sztyeppnek kedveztek volna, de hála a vidék szélsőséges vízjárású folyóinak, lényegesen gazdagabb, dúsabb növényzet alakult ki. Napjainkban is meglehetősen nagy ingadozás jellemző a folyók vízjárására, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy míg egy-egy árvíz idején a Duna vízhozama mintegy tízszeresére, a Tiszáé nyolcvanszorosára nő, a Körösöké akár megközelítheti az ezerszereset. Ezek a szélsőségek leginkább a vízgyűjtő területek változatos domborzati és vízrajzi viszonyaira vezethetők vissza. Az ott élők igyekeztek alkalmazkodni a zord körülményekhez, figyelembe vették a terület adottságait.
A települések éppúgy, mint a magányosan álló erdészházak, általában magasabb pontokon helyezkedtek el.(…)
