„Akárcsak nagyon sok kollégám, elmondhatom, hogy már édesapám is erdész volt, aki 1949-ben végzett Sopronban”– kezdte beszélgetésünket a szakember, aki azt is hozzátett e, édesanyja szintén a Cserháti Erdőgazdaságnál dolgozott . Gyerekkorában – Balassagyarmaton – édesapja erdőfelügyelőként járta a rengeteget, ahová iskolaszünetben maga is vele tartott . „Sokszor hintó várt az állomáson, s azzal mentünk a területre. Ennél több nem is kellett egy 8-9 éves gyereknek”– fűzte tovább, hiszen akkor még volt tekintélye a szakmának, megsüvegelték az erdészt. Persze ezért a szakmabeliek is sokat tett ek. „Egyszerűen belenőtt em az ‚erdészkedésbe’, a gumicsizma, a sáros nadrág, az erdei munkaterület természetes közegem volt”– folytatt a a szakember, s az is kiderült, a vasárnapi ebédnél, a leves kanalazása közben, szakmai kérdések ugyanúgy elhangzott ak, mint a családi dolgok…
Végigjárta a ranglétrát
Tinédzserként a pályaválasztást illetően kicsit elbizonytalanodott , mivel vonzódott a történelemhez, az irodalomhoz. Végül mégis maradt a régi szerelem, az erdő. Azt viszont le sem tagadhatja, hogy a mai napig érdeklődik a téma, főként a Pilisben talált régészeti leletek, kutatások, teóriák, elméletek iránt. Zambó Pétert – az egyetem után – 1982 augusztusa már a Pilisi Állami Parkerdőgazdaságnál találta. A szentendrei erdészethez irányított ák, s végigjárta a lehetséges szamárlétrát: műszaki gyakornok, műszaki vezető, erdészetvezető-helyett es… Az erdészetvezetői státuszt átugrott a, 1993- ban bekerült a központba vezérigazgató- helyett es főmérnöknek, majd kis kitérő után 2000 májusától a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.
A lakosság szeme előtt
A szakmai döntések helyességével lényegesen hamarabb lehetett szembesülni műszaki vezetőként, ahol az erdei munkásoktól gyorsan megkapta, hogy „főnök ezt nem így kellett volna csinálni”. Vezérigazgatóként némi tisztelet övezi az embert a beosztásából kifolyólag és a szakmában eltöltött időnek köszönhetően. Az egyetemen – 1982-ben – azt mondta az egyik oktató: jegyezzék meg, hogy a gazdasági döntések legalább 60 százalékban határozzák meg a szakmai munkát. Hitt ék is, nem is, mára kiderült, ennél sokkal rosszabb az arány. Működtetni kell a céget, ami egy 60 ezer hektáros állami erdőterületen, közepén a fővárossal, a több millió lakossal, kritikussal, nem könnyű feladat.
Az erdőgazdálkodás lassan az egyik olyan téma az országban, amihez mindenki ért. Kapnak azért is megjegyzést, ha kivágnak egy fát, de akkor is lehúzzák róluk a keresztvizet, ha nem vágják ki. Zambó Péter szerint meg kell próbálni mások véleményét, érdekeit is fi – gyelembe venni, s azt beépíteni a szakmai döntéseikbe. A fi gyelemről úgyis gondoskodik a média, a turisták. Ha az ország eldugott abb területén levágnak egy bükköst – szabályosan –, nincsen belőle sajtóvisszhang. Bezzeg, ha Visegrád vagy a főváros térségében dolgoznak! A lakosság szeme előtt tevékenykednek, élnek. Ennek vannak jó oldalai is, egyre több a kedvező visszajelzés a munkájukról.
Makkosmáriáról a közelmúltban telefonált a plébános, köszöni, hogy rendbe tették a templom előtt i pihenőhelyet. „Én bezsebeltem az elismerést, pedig az ott ani kollégáimat illeti”– bizonygatt a a vezérigazgató. A másik oldalon többen még mindig kizárólag favágónak titulálják az erdészeket, de az ilyen egyoldalú vélemények szerencsére egyre kevesebbszer fordulnak elő.
Mind több a feladat
A legnagyobb gond talán az, hogy a közjóléti tevékenységre – mint az ország egyetlen parkerdőgazdasága – nem kapnak állami, vagy önkormányzati támogatást. Felméréseik szerint évente legalább 10 millió kiránduló fordul meg náluk. Lehet úgy számolni, hogy minden magyar állampolgár egyszer tiszteletét teszi a cég erdeiben. Ma sokkal több turista, erdőjáró ember, kiránduló élvezi a táj adta lehetőségeket, mint korábban. Régen a turistautak, kilátók, erdei játszóterek és sportpályák karbantartását állami pénzből lehetett megoldani, ma pedig a társaság gazdasági tevékenységéből kell azt kigazdálkodni. Emellett foglalkozni kell a parlagfű terjedésével, ami a 80-as években nem volt kérdés, s mellett e számos olyan dologgal, amit elvár a nagyközönség, s ami régen nem volt feladatuk. Ki biciklizett vagy lovagolt a 80-as években az erdőben? Az országban a parkerdő például az elsők között volt, amely megnyitott a erdészeti útjait a kerékpárosok előtt . Ma a korábbinál sokkal igényesebb, színvonalasabb szolgáltatást várnak el tőlük.
Csak jöjjenek a turisták
Vannak emberek, akik kimennek a zöldbe, bográcsolnak, de csak olyan távolságba távolodnak el, hogy még lássák az autójukat. Mások felveszik a bakancsot, a hátizsákot és nekiindulnak a turistaúton. Nem szemetelnek, nem rongálnak, tisztelik a természetet. Divatos lett az erdőbe, a természetbe járni, de – vallja a szakember – inkább ott legyenek, mint a bevásárló központokban csellengjenek.
„Igyekszünk a kollégáimmal új szolgáltatást bevezetni. Ennek keretében általunk alkalmazott erdészek vezetnek turistacsoportokat, és bemutatják, mi is történik az erdőben. Senki ne gondolja, hogy az erdészek semmi mást nem tudnak végezni, mint nyereségvágyból elkövetett fakivágást”– magyarázta Zambó Péter, aki azt is hozzátett e: olyan erdőt kell létrehozni, ami nem csak az erdésznek, de a turistának is szép.
