Kevesen tudják, hogy az erdész nem véletlenszerűen jelöli ki az elkövetkezendő év fakitermelési helyszíneit, hanem hosszú távú tervezés eredményeként. Az erdész, erdőmérnök javaslataiból pedig akkor lesz valóság, ha a tervezett munkához a terepi feltételek is kedvezők. Domb- és hegyvidéken például az öreg erdők helyén az esetek túlnyomó többségében a természetes magszóródásból neveljük az erdők újabb nemzedékét. Ez a természetes erdőfelújítás. Ha tehát nincs magszóródás, fakitermelés sincs.
Az érdemi szakmai jelölő munka azonban nem az öreg, hanem a fiatal és középkorú erdőkben van. Ezek a nevelő vágások. Ott az erdész komoly szakértelemmel a faegyedek jelenlegi alakját, egészségi állapotát, törzsét, koronáját mérlegelve dönti el, hogy azok mennyire szolgálják az erdő egészének hosszú távú céljait. Gondosan válogat a faegyedek között ; a legjobbak – a javafák – érdekében jelöli vágásra a nem odavalókat.
Ha már tudjuk, hogy hol vághatunk jövőre, kezdhetjük a jelölést, mégpedig az erdőrészlet határainak tisztázásával. Ehhez az üzemi térképen szereplő határokat a terepen fel kell keresni (ebben már a navigáció is segít) és meg kell jelölni. És persze, ezek után még a kivágandó fákat egyenként is jelölik. Hegyvidéki – átlagos nagyságú – erdészetnél egy erdészre évente mintegy 50 hektár jelölési feladat jut. Hektáronként kb. 100 fát kell a festékszóró palackkal felkeresni. Ez a bolyongás a 100 x 100 méteres alapterületen kb. 2-3 kilométeres „sétát” jelent; és akkor még nem számoltuk a területhatárok kijelölését… Mégpedig nehéz terepviszonyok között . A napi 2-3 hektár erdő kijelölése tehát nem akármilyen sportteljesítmény. A jelölés-becslés célszerűen „társas sport”, az erdész számára fontos legalább egy segéderő jelenléte.
A fa jelölése nem más, mint egy egyszerű, jól látható festékpötty a fa törzsén. De ha már a kivágandó fa mellett vagyunk, nem csak jelölünk, mérünk is, hogy összevethessük az üzemtervekben szereplő adatokat a valósággal. Ehhez mellmagasságban (a talajszinttől 130 cm-re) az úgynevezett átlalóval megmérjük a fa átmérőjét és körülbelül minden tizedik fánál a fa magasságát is. Azért nem fontos minden fánál magasságot mérni, mert zárt erdőben közel egyformán nőnek a fák, és a fa mennyiségét – a fatömeget – amúgy is elsődlegesen a vastagság határozza meg.