Mézesmanna titkai

Az egyszerű mézeskalács alapokon a szemünk láttára formálódnak magyaros hímzések, csipkecsodák, porcelánképek, térhatású figurák. A legkülönbözőbb stílusú és témájú apró, édes műalkotások. Mind kerek egész, és a maga nemében tökéletes. Judit biztos kézzel, gazdag motívumismerettel, és szabad fantáziával játszik az anyaggal. Örömmel dolgozik, és öröm nézni, ahogy a keze alatt megszületik a cukorfestmény. 

Veszprémben, egy kávézóban találkozunk, ahol az ajkai hölgy tanfolyamokon is oktatja a mesterség fortélyait. Hamarosan kiderül, a tehetség mellett honnan a különleges tudás. Korábban porcelánfestőként dolgozott a herendi porcelánmanufaktúrában. De mindig is kreatív volt, és szívesen megtapasztalta a különféle anyagokat.

„Nagyon szerettem varrni, kedvencem a patchwork, de kipróbáltam az olajfestést, a grafikát is. Sütizni is már gyerekkoromtól szerettem, sokfélét sütöttem és díszítettem, évekig tortáztam mielőtt rátaláltam a mézeskalácsra. Megláttam mindenben az alkotást, nekem az a lényeg.” Azt gondolnám, a kemény porcelánnál könnyebb a puha mézeskalácsra dolgozni, de nagyot tévedek. „Sokkal nehezebb – nevet Judit – itt nincs lehetőség a javításra. A porcelánt égetés előtt még le lehet törölni. De ha a cukorfestést elhibáztam, megy az egész a pocakba!”

Ez szerencsére ritkán esik meg. Sok év tapasztalata teszi gyakorlottá. Az első mézeskalácsot akkor sütötte, mikor a fiát várta, 19 évvel ezelőtt. Egy magazinban megjelent recept adta az ötletet, kipróbálta és bevált. Később karácsonykor is készített a családnak mézest. Az utóbbi időben hivatásos mézeskalácsos lett, de máig a régi receptúra alapján süt, hazai méhészek virág- vagy repcemézéből. A lényeg a kifinomult, egyedi díszítés. Fejből, szabad kézzel fest ecsettel, vagy írókázza a cukormázat. Nincs két egyforma darab. Már csak azért sem, mert megrendelésre dolgozik.

„Általában ajándéknak szánják jeles alkalmakra: születésnapra, esküvőre, kerek évfordulóra. Vagy olyan embernek, akinek már sok mindene van, és valami különlegessel akarják meglepni. Előre megkérdezem, milyen alkalomból, kinek lesz, mennyi idős az illető, milyen a stílusa, van-e kedvenc színe, virága – mert személyessé akarom tenni az ajándékot.” Néha meglepődik a kérésen, de teljesíti. Volt, hogy klasszikus festmény reprodukcióját kérték a mézeskalácsra, és portrét, fénykép alapján. Remekül sikerültek ezek is, így újra hallhatta az ismerős mondatot: „Olyan szép, hogy kár megenni!”. Ezen Judit csak mosolyog: „Magyarországon kevésbé szokás megenni a mézeskalácsokat, inkább ajándéknak tekintik. Nem értem, mert külföldön meg a tortadíszítésnek van nagy divatja, heteket dolgoznak rajta, és a végén jóízűen elfogyasztják. Akkor miért hökkennek meg, ha valaki megeszi a sütit, amin fél napot dolgoztam? Szerintem mindenki azt csinálhat vele, amit akar.”

Tudakolom, nagyot változott-e az élete az ominózus videó óta. „Meglehetősen! – vágja rá. Három éve váltottam ki a vállalkozást, azóta főállásban ezzel foglalkozom. A népszerű videó pedig idén tavasszal jelent meg a facebook oldalamon. Nem reklámoztam, nem kértem, hogy osszák meg a filmet, de úgy látszik, mindenkinek tetszik. 122 országból tekintették meg. Még olyan ázsiai helyekről is, amiket a térképen kellett megkeresnem. Rengeteg megrendelést kapok a nagyvilágból, egyértelműen a magyaros minta a legnépszerűbb.

Fölkerestek külföldi újságok, neves tévétársaságok Németországtól Litvániáig, Amerikától az Egyesült Arab Emirátusokig. Folyamatosan hívnak bemutatót tartani, az idén Hongkongban, Kínában, Spanyolországban, Oroszországban jártam. Jó alkalom ez világot látni, tapasztalatot gyűjteni. Külföldön hagyománya van a díszítő workshopoknak. Itthon nagy múltja a mézeskalács készítésének, de a tanításának nincs. Én pedig szívesen átadom, amit tudok.”

A díszes sütemények Mézesmanna „felségjellel” kerülnek ki a mester keze alól. A találó név nemcsak szépen alliterál, de bibliai, isteni eledelre is utal. És persze ennek is története van:

„Nevet kellett választanom az új vállalkozáshoz a facebook oldalamnak. Törtem a fejem, nem akartam szokványos elnevezést. Keresztény ember vagyok, talán innen jött az ötlet. A mannában az ajándék gondolata is benne van. Amihez hozzányúlok, az megy, nem tanultam a mézeskalácsozást se. Úgy érzem, a tehetséget az égiektől kaptam, amivel én is tudok ajándékot adni másoknak. Szakemberek az angol név felé terelgettek, de én ragaszkodtam az ötletemhez, és bejött. Az élet igazolta, hogy a megszokottól eltérő utak is járhatók.”

Nem állom meg, és megkérem Juditot, mutassa be „élőben”, hogyan készül a hímzett, csipkés mézeskalács. Előkapja hát a maga sütötte kész alapot, meg a cukormázzal töltött kis írókazsákot, pici lyukat vág a hegyébe, és már húzza is a cérnavékony csíkokat. A sűrű, párhuzamos szálakból egykettőre hálózat formálódik, abba kerülnek a csepp-pontocskák, és csodák csodája, kibontakozik a mintás, apró „csipketerítő”. Mindez fejből, szabad kézzel rögtönözve. Zavarba ejtő, ahogy az anyaggal bánik, ahogy elhiteti a szemünkkel, hogy cérnából horgol, fonallal varr. Más darabokat ecsettel, ételfestékkel díszít, ami selyem, vagy míves porcelán hatását kelti. Nem véletlen minősítették egy német lapban a sütemény Leonardójának. Ettől meg ő jön zavarba: „Jaj, hát ez túlzás! – hárítja el. Nincs ebben semmi különös. De az igaz, amíg nem írom a képek alá, hogy sütemény, az emberek nem is gondolják.”

Tudom, hogy a titok Judit kezében és fejében van, de azért gyakorló háziasszonyként kifaggatom néhány fortélyról. Íme: a mázas felület attól olyan szép selyemfényű, hogy sütőben, „gyorsítva” szárad. A máz jól formálható, ha a porcukrot átszitáljuk, de nem nyomkodjuk át a szűrőn, s így nem marad szemcsés. A domború mézeskalácson nem folyik meg a máz, ha először peremet készítünk, majd azt töltjük ki hígabb terülőmázzal, és vízszintesen szárítjuk. A süti sokáig szép marad, ha óvjuk a párától és az erős fénytől. Amúgy mindenből egyszerű, bárki számára beszerezhető anyagokat, eszközöket használ. Természetes, gél alapú ételfesték jár a díszítéshez, a mázhoz tojásfehérje, cukor és keményítő. No meg „szeretet és türelem” – teszi hozzá. 

Vajon a gyermekei finom falatként tekintenek a mézesre, vagy ellenségként, aki elrabolja anyát? „Nagyon szeretik. Ők már megszokták, hogy mindig alkotok. Hétvégén, este, éjszaka. Csodálkoznak, egyre kérdezik: hogy tudod ezt megcsinálni? A kislányom is szeret sütni, a fiam inkább főz.

Mára olyan nagyra nőtt az érdeklődés, hogy egymaga nem győzné. „Öt példányban se lennék elég!” Szerencsére barátnője éppen a cégépítésben, marketingben járatos, így mindezt le tudja venni a válláról, és Judit szabadon sütizhet. Ha van kedvük követni, próbálják ki az ünnepre a receptjét, amit jó szívvel közread.