Szerző:

Oldal 1/19

„ŐSERDŐ” VISEGRÁD HATÁRÁBAN

Eredeti értelmében őserdőket nem találunk Magyarországon, hiszen a múlt évszázadokban szinte valamennyi hazai erdő életébe beavatkozott az ember. Az erdész szakirodalomban azonban „őserdőnek”, illetve őserdő jellegű területnek nevezik azokat az erdőket is, melyek meghatározott jegyeket mutatnak.

VAJDA BERTALAN: TELIHOLDNÁL

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részének szereplője pályafutását egy amatőr fotóstanfolyamon kezdte, azóta autodidakta módon tökéletesíti tudását. A telihold fényénél megörökített lecsapó villám saját megítélése szerint is az egyik legkülönlegesebb hangulatú fotója erről a természeti jelenségről.

VADÁSZ- ÉS GASZTROTURIZMUS A NAGYKUNSÁGON

A karcagi határ délkeleti részén domborodó halom a török, tatár hadjárások idején a mocsarak övezte dombon lévő, menedékül szolgáló helyről, a karcagi „apák váráról” kapta a nevét.

CSÓKA GYÖRGY: VEGYTISZTA HORROR

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében egy igazi csodabogarat, Csóka György erdőmérnököt mutatjuk be, aki entomológus és emellett mániákus rovarfotós.

TÓPARTI FAKUNYHÓ ORFŰN

A Mecsek-hegység északi völgyében fekvő Orfű és a hozzá kapcsolódó kis falvak, tavak valódi kincseket rejtenek. A gazdag természeti környezet, a folyamatosan bővülő szolgáltatások, a sport- és rekreációs lehetőségek, valamint a kulturális értékek elkényeztetik a kikapcsolódni és üdülni vágyó látogatókat.

REINHOFFER ISTVÁN: BŐRIG ÁZVA

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Reinhoffer István erdész diákot mutatjuk be. 2010-től fotózik, szenvedélye a nagyvadak, ezért gyakran barangol a Gemenci erdők árterében.

MAG NORBERT: MECSEKI CSOBOGÁS

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Mag Norbert fotográfust mutatjuk be, aki 15 évesen fogott először fényképezőgépet a kezébe. Rögtön tudta, hogy megtalálta a hivatását.

VENDÉGSÉGBEN A PÖRBÖLYI TITÁNNÁL

Gemenc déli területén különleges teremtmény várja a bakancsos turistákat és az erdei iskolából érkező gyerekeket: egy 100 éves óriás, Magyarország legnagyobb kerületű fája. A Móricz-Duna partján álló csomoros fekete nyár alig három kilométerre található a Pörbölyi Pihenőháztól, és mindenképpen megérdemel egy hatalmas ölelést.

BÓZSÓ GYULA: ERDEI ÁRNYJÁTÉK

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Bózsó Gyula erdőmérnök képét mutatjuk be, aki szinte már munkaköri kötelességének érzi, hogy a csodálatos erdős vidéket bemutassa.

ÚJRAÉLED A PAZSAGI TURISTAHÁZ

Jó hír a Bükk vándorainak, az Országos Kéktúra bakancsosainak, az erdőt járó vadászoknak és minden természetet szerető embernek, hogy az EGERERDŐ Zrt. közjóléti fejlesztéseinek köszönhetően újjáépült a Pazsagi Turistaház. A sikeres próbaüzem után 2018 márciusától várja régi és új vendégeit, ahol az erdő vándora egyedi, modern, kényelmes környezetben pihenheti ki fáradalmait.

TAMÁS GÁBOR: ELVÉSZ A NYOM…

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Tamás Gábor matematika–kémia szakos tanár képét mutatjuk be. Ferences szerzetesként a természet mindig találkozást jelent számára a Teremtővel, és közösséget mindennel, ami ott körülveszi. A természetfotózás a digitális világ beköszöntével vált kedvenc időtöltésévé.

MAROS SÁNDOR: HAZATÉRÉS

Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Maros Sándor, a Kanizsa TV nyugalmazott igazgatójának képét mutatjuk be. Általános iskolás korában fizika tanára segítségével sajátította el a képkészítés mágiáját. Már szinte felnőttként kanyarodott „vissza” az általa kifejezőbbnek hitt állóképek világába. Főleg madárfotókat készít.

SZENTPÉTERI SÁNDOR: BEHÁLÓZVA

Egy fotós, egy kép, egy történet. Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze.

KIRÁNDULÁSI TIPPEK NYÁRRA

A gyerekekkel ellentétben a szülők egy része hosszúnak érzi az iskolai nyári szünetet. Hogy ne hagyják őket felügyelet nélkül, és minél több élményben lehessen részük, a családi nyaralások előtt, után lehetőségeiktől függően táborokba küldik csemetéiket. Általában a nagyszülők is örömmel veszik, hogy végre többet lehetnek az unokákkal, kényeztethetik őket, és végre van idő a közös sportolásra, strandolásra, és persze a kirándulásra.

EGY FOTÓS, EGY KÉP, EGY TÖRTÉNET

Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze.

REPEDNEK A FESZÜLTSÉGTŐL

Éghajlatunk természetes és szabályos velejárója a téli fagyos időszak. Ennek ellenére a szélsőségesen alacsony hőmérséklet, illetve a hirtelen erős lehűlés komoly károkat okozhat az erdőben is.