A fák magja nem szabad préda, hanem erdei melléktermékként az erdő tulajdonosáé, akár állami, akár magánerdőről van szó. A tulajdonos érdekeit az erdőgazdálkodó képviseli az erdőtörvényben meghatározott módon. Neki kell biztosítania, hogy az erdő a benne lepotyogott magból megújuljon, vagy a levágott fák helyére pótlásként elvetett magokból újra erdő legyen. Ezért nem lehet engedély nélkül magot gyűjteni az erdőben. Ha valaki mégis magokkal szeretné díszíteni az otthonát, vagy a gyerekek óvodáját, iskoláját, a leghelyesebb, ha a közeli parkokban szedi össze a szükséges 1-2 kilogrammot. Az erdőben az erdőgazdálkodó engedélye nélkül ennyit sem szabad gyűjteni.
Erdőben termést gyűjteni csak hosszabb engedélyezési eljárás után szabad. Első lépésben az erdőgazdálkodó bejegyezteti az Erdészeti Szaporítóanyag Források Nemzeti Jegyzékére az erdőt, amiben gyűjteni akar. Ezután bejelenti a hatóságnak, hogy hol, milyen és mennyi magot kíván gyűjteni, hogy annak származását a hatóság ellenőrizni és tanúsítani tudja. Végül személyre szóló írásos megbízást ad ki a maggyűjtő személyeknek.
A maggyűjtés folyamatát és a gyűjtött magot az illetékes erdészeti szaporítóanyagfelügyelő ellenőrzi és a gyűjtés végeztével arról származási alapigazolványt állít ki az erdőgazdálkodó részére. Az igazolványon az egyik leglényegesebb adat az erdőállomány megnevezése, ahol a magot gyűjtötték. A magot az erdőgazdálkodó a saját erdejében használhatja fel és csak abban az esetben kereskedhet vele, ha a NÉBIH-től kereskedelmi engedélyt kapott.
Sokan nemzedékekre visszamenőleg mag, gomba és gyógynövény gyűjtéséből élnek. Ehhez a munkához nagy szakértelem kell. Tudni kell, hogy melyik faj magja mikor érik, hogyan lehet az apró magokat hatékonyan összegyűjteni, helyesen tárolni, valamint meg kell ismerni az egészséges magot, hiszen csak azt érdemes összegyűjteni. Az erdőgazdálkodók ezeknek a gyűjtőknek a tudását, szorgalmát használják, amikor megbízást adnak maggyűjtésre. De csak az erdőgazdálkodók tudják, honnan és milyen mennyiséget szabad gyűjteni úgy, hogy az erdő életközössége ne károsodjon, azaz megújuljon az erdő, és a vadállomány is jóllakjon. Ha ez a tudás áll a gyűjtött mag mögött – amit a származási igazolvány igazol –, akkor a maggyűjtés az erdők javát szolgálja.
A származási igazolványon szereplő információ végigkíséri a magot az erdőtől a csemetenevelésen, majd a kereskedelmi láncolatokon keresztül az erdőig. Így amikor a mag vagy a csemete az új erdőben a helyére kerül, ismerjük a tulajdonságait, tudjuk, hogy mit várhatunk tőle 20-100 év múlva. Sokszor 10-20 év múlva tűnik föl, hogy az erdő nem nő, betegeskedik, láthatóan nem érzi magát jól. Ilyenkor az erdőgazdálkodó csak reménykedhet a javulásban, nincs rá lehetőség, hogy újrakezdje az erdő ültetését. Ha pedig mégis újra kell kezdeni a felújítást, 5-10 évet is veszíthet az új erdő életéből. Ez olyan, mintha egy jó minőségű szántót minden évben bevetnénk kókuszdióval, várnánk a kókuszpálma fejlődését és a szüretet, ahelyett, hogy odaillő kukorica- vagy gabonafajtát termesztenénk rajta. A jó erdőgazdálkodó tudja, hogy nem szabad kockáztatnia, megfelelő származású magot és csemetét kell használnia az erdő és saját érdekében, mert az erdőben nagyon hosszadalmas a tévedéseket orvosolni.
