Hírek

A Mecsekerdő Zrt. csapata nyerte a 2017. évi Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozatot

Az állami erdőgazdaságok, a Földművelésügyi Minisztérium és a szakiskolák csapatainak valamint egyéni indulóinak részvételével zajlott idén is az Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat.

Az évente megrendezésre kerülő színvonalas sportesemény fordulóit a nyár folyamán az erdőgazdaságok különböző helyszíneken szervezték meg, így változatos pályák és versenyszámok garantálták az izgalmas versenyt. A szakembereknek golyós- és sörétes fegyverrel egyaránt jól kellett teljesíteniük – a végeredmény is bizonyította, hogy kiélezett verseny zajlott a dobogós helyekért.

A rendezvény célja nem csupán a versengés, hanem kiváló terep az állami erdőgazdaságok szakemberei számára munkaeszközként szolgáló fegyver minél etikusabb és biztonságosabb használatának gyakorlására. A megmérettetés egyben remek lehetőséget teremt arra, hogy fejlessze az erdészek és hivatásos vadászok lőtudását, népszerűsítse a lősportot, ezzel is ápolva a vadászkultúrát.

A 2017. évi versenysorozat a Mecsekerdő Zrt. lövészcsapatának különösen szép eredményeket hozott, hiszen csapatban a dobogó legfelső fokára állhattak. Az egyéni versenyben a Társaság dolgozói az előkelő 2. és 3. helyezést érték el.

Az csapatverseny eredményei:

1. Mecsekerdő Zrt. (Ács Péter, Györök Lajos, Józsa István, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor,

2. NEFAG Zrt. (Csernus Zsolt, Dobos József, Kindla Norbert, Papp Norbert)

3. Gemenc Zrt. (Babos Imre, Genáhl Krisztián, Polyák Tamás, Szabó Barnabás)

Egyéni eredmények:

1. Papp Norbert (NEFAG Zrt.)

2. Ács Péter (Mecsekerdő Zrt.)

3. Györök Lajos (Mecsekerdő Zrt.)

 

Ezt megelőzően 2017. június 16-án a Mecsekerdő Zrt. szervezésében került sor az Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat „FM kupa” fordulójára Sarlóspusztán, amely a Kombinált Lövészeti Országos Bajnokság (OB) is volt egyben. A rendezvényen az erdőgazdaság dolgozói kiemelkedő eredményeket értek el.

Szintén Sarlóspusztán került megrendezésre 2017. június 30. és július 02-a között a Kombinált Lövészeti Európa Bajnokság, amelyen a javarészt erdőgazdasági dolgozókból álló válogatott ugyancsak tisztes helytállást tanúsított, az egyéni versenyben Papp Norbert a NEFAG Zrt. munkatársa pedig a 10. helyen végzett.

Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez, minden versenyzőnek további sikeres sporteredményeket kívánunk!

Forrás: Mecsekerdő Zrt. Sajtóközlemény