Friss diplomásként az akkori Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság Budakeszi erdészetébe került, amely a 23 település határában elterülő 12,6 ezer hektárjával az ország második legnagyobb erdészetének számított. Ártértől a pilisi hegyvidékig változatos terepen dolgoztak. Olyan erdészek mellett szerezte a gyakorlatot, akik „József főherceg, Gróf Tisza, Metternich erdészek” voltak. „Egy vadgazdaságban az erdőművelőnek nem termett sok babér, hiszen mindent elintézett a vad” – idézte fel a nehézségeket a szakember.
Az erdőfelügyelőséghez igazolt, majd a minisztérium csábította el. Bár nem vonzotta az irodai munka, így az egész ország erdészeteire nyílt rálátása. Az erdőfelügyelőségnél sokszor ezer hektár folyamatban lévő erdősítést ellenőrzött, mivel abban az időben minden erdőrészletet műszakilag át kellett venni. Mindezt hat évig végezte, de azt sem bánta meg, amikor a minisztériumba kerülve a másodfokú ügyek intézését kapta. Ahol első fokon fellebbeztek, oda küldték helyszínelni, hogy szak mailag bírálja el a jogosságot. Így az ország legeldugottabb, isten háta mögötti helyein is dolgozott. „Nagyon szép munka volt, szakmailag pedig óriási gyakorlati lehetőség” – jegyezte meg, amikor is nagyban támaszkodhatott a korábban szerzett tapasztalataira.
Abban az időben több mint 160 erdészetet jegyeztek, és az országot járva nemcsak a területekkel, hanem az emberekkel is megismerkedett. Az igazgatókat, az erdőművelési, fahasználati osztályvezetőket mind, az erdészetvezetők legalább felét névről szólította. Mindig nagy hangsúlyt helyezett a személyes kapcsolatokra. Szerencsésnek tartja magát, mert olyan kollégákkal dolgozhatott, akik már nevet szereztek a szakmában. Emellett a magyar erdők szépsége ragadta magával. „Szinte kicserélődtem, amikor kimentem a fák közé, még akkor is, ha szakmai nehézségekkel kellett szembesülnöm” – hangsúlyozta. Talán más azt mondaná, kirándult, őt pedig még fizették is ezért a munkáért.
Vadászat, szerelem
„Petőfi Alföld iránti rajongását nem osztom, a hegyvidéki, azon belül is az Északi- középhegység fogott meg igazán” – árulta el. A Zemplén már a Kárpátok része, s mivel a család erdélyi gyökerekkel rendelkezik, különösen kedves számára.
A másik szakmai „ártalom”, a vadászat. Már gyerekkorában lelkesen olvasta a nagy vadászírók beszámolóit, betéve tudta a történeteket. Nem véletlen, hogy az egyetem után azonnal puskát vásárolt, a Budavidéki Erdő- és Vadgazdaságnál pedig „hivatalból” is hetente kétszer vadászott. „A vadászat iránti vonzalom ellenére elsősorban erdésznek vallom magam” – tette hozzá a szakember, aki a magyar erdők egyik legnagyobb gondjának ma is a túltartott vadállományt tartja. Sok kárt okoznak, a legtöbb helyen nem lehet kerítés nélkül megóvni a fiatal erdőt. Nehéz kompromisszumot kötni, mert sok erdész szeret vadászni, illetve vadásztatni. Az pedig érthető, hogy csak azon a területen lehet jól vadászni, ahol sok a vad, ma már senki nem akar napokig cserkelni lövés nélkül. Számos gondja akadt az úgynevezett „mindenáron vadászokkal”, akiket csak a trófea érdekelt, az utóbbi évtizedekben azonban sokat változott a vadászati kultúra. „Az első 15 évben távcső nélkül vadásztam, ehhez meg kellett közelíteni a vadat, s nem több száz méterről célozni” – mesélte.
Szaktudás, gyakorlat
Barátossy Gábor szakmai pályafutásában az erdőtelepítéseket tartja a legszebbnek. A trianoni békeszerződés nemcsak az ország kétharmadát vitte el, hanem a magyar erdők 84 százalékát is. A korábbi 27 százalékos erdősültség 1920-ban 11 százalékra csökkent. Abban az időben Kaán Károly erdőmérnökként volt a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, s kiadta: Erdőt az Alföldre! Attól kezdve pedig a magyar erdészek jelentős erdőtelepítésekbe vágtak. „A minisztériumban az volt a feladatom, hogy országosan szervezzem az erdősítéseket” – hangsúlyozta Barátossy Gábor, a siker fokmérője, hogy mára az ország közel 21 százalékát borítja erdő. Bár a legnagyobb területeket az Alföldön telepítettek be, az ország más vidékei is kivették részüket a feladatból. „Amikor eljöttem a minisztériumból évenként 18 ezer hektár erdőt telepítettek, ma ennek alig a tizede teljesül, pedig a felmérések szerint még mindig 700-800 ezer hektár olyan területünk van, aminek a legjobb hasznosítása az erdő” – mondta. A visszaesés elsősorban támogatás kérdése. A rendszerváltás után évi 15 ezer hektár telepítésére nyújtottak fedezetet, és erre erdősítési tervekkel, csemetékkel fel is kellett készülniük. A jól szervezet Erdőfelügyelet megoldotta ezt a feladatot is, s kedvező telepítési egységárakat állapítottak meg. A szövetkezeti erdősítések voltak túlsúlyban. Az uniós csatlakozás után a magasabb egységárakat csökkentették, s azonnal visszaesett a telepítések nagysága.
A minisztériumban töltött negyed század alatt 200 ezer hektárnál több erdőtelepítést vezényelt le, de azt is fontosnak tartja, hogy a vezetése alatt az Erdészeti Hivatal meg tudta őrizni szakmai önállóságát, súlyát. Az átszervezések miatt azóta sok kiváló szakember távozott a szakigazgatásból, a lecsökkent létszám miatt pedig nem tűnik elég hatékonynak a szervezet. Az ágazatban már szakmai gyakorlatot szerzett kollégákkal dolgozott együtt, ma pedig sok a gyakorlati tapasztalat nélküli szakember, akiket „megesznek” a tőmelletti erdészek.
Természetvédelem
„Nagy gond volt a természetvédőkkel, mert nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy a természetvédelem az erdészetből gyökerezik” – kanyarodott a szakember az „örökzöld” témához hozzátéve, hogy az első védett területeket is erdészek hozták létre. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az erdészektől féltették az erdőt. Az érintetlenséget hajtogatják, nem veszik tudomásul a gazdálkodás szükségességét. Odáig fajult a dolog, hogy az erdőtelepítéseket – hiszen ezek zöme akác, nyár, feketefenyő – is gátolták, pedig rossz termőhelyekre nem lehetett őshonos fajokat tenni. Mára kicsit javult a helyzet. Az Alföld fásítását termőhelyfeltárás előzi meg, és ugyan nem hoz nagy gazdasági hasznot, a feketefenyő járulékos haszna nem elhanyagolható.
Az ország első erdésze a nyugdíjba vonulása után sem szakította meg a kapcsolatát az erdővel, bár napjainkban inkább csak a vadászatok alkalmával találkozik szeretett fáival. „Sokat cserkelek, s nézem a felújító vágásokat, a gyérítéseket, az erdőben folyó szakmai munkát” – meséli, nem változott a szeme, bármerre jár, előjön belőle a szakember.
Míg beszélgetünk, köveskáli Olaszrizling kerül a poharunkba. Nyugdíjasként hobbi is, szerelem is a szőlőtermesztés, a borászkodás. Emellett a hét unoka tölti ki Barátossy Gábor – alig létező – szabadidejét.
MerkenMerken
